2013. április 22-én kezdem el írni a bejegyzést, és nem tudom, mikor lesz vége... mint ahogy azt sem, hogy meddig leszünk lent... szóval, ez majd időközben alakul...

Pénteken jöttünk le a házba, én azzal a szándékkal, hogy haza se megyek, mert annyira ígérik a jó időt, hogy majd most aztán minden létező dolgott bepótolok, ami elmaradt. Aztán úgy alakult, hogy az aznapi születésnapomra kaptam egy koncertjegyet, ami miatt minimum csütörtökig maradnunk "kell"... :) soha rosszabb szülinapot!

Szombaton igaz pihenős napot tartottunk, élveztem a napot, be sem mentem egész nap... folyománya: minimum másodfokú égési sérülések elszenvedése... ki a frász gondolta, hogy április közepén és szarrá lehet égni???!!! Ami viszont szívderítő, hogy kivételesen a felesleges csíkok elmaradtak, ugyanis igazi napozást rendeztem fürdőruhában, nem pedig a szokásos póló/trikó-rövid nadrág vonalak mentén sikerült produkálni a színváltozást...

Az egyetlen munka, amit elvégeztünk, az egy szép régi szék átkárpitozása. Életünk első munkája volt, tehát úgy tessék nézni, nekünk mindenesetre nagyon tetszik...

A konyha ugyan nincs kész, de azért mégis belevágtunk... Adjon valaki egy munkamentes hetet mindkettőnknek, hogy lent be tudjuk fejezni a dolgunkat! Légyszi! Na, jó, nem álmodozom...

Lassan, lassan, de azért haladunk... a nappalira még két nap kell, aztán már csak a fürdő marad. Jól hangzik, csak közben kint is rengeteg a teendő. Haladni kell ott is, mert ott tényleg szorít az idő. A mínuszokban nem lehet majd felszámolni a kertet, felásni, trágyázni. Rendbe rakni a szerszámost, kaput, utat csinálni, hogy ne nyakig érő sárban kelljen bejárni a házba. Ezeken kívül egy hőszigetelt kutyaházat is beígértünk Bobinak, a szomszéd kutyának, aki a tavalyi télen sikeresen túlélt egy tüdőgyulladást, de még egyszer nem szeretnénk ezt végignézni.

Haladunk, haladunk... mantrázom... közben pedig vendégeink is vannak. Egyre sűrűbben. Néha már zsong a ház, és ez jó! Legalábbis én ezt szerettem volna mindig...

A medvehagymafesztivál már-már kötelező elem lesz nálunk, így a sziklakert újabb növényekkel való feltöltése után Orfű felé vettük az irányt. Bár még csak most készült el, de már mosz szeretem ezt a két minikertet... a virágos már most olyan szép látványt nyújt a teraszról, hogy csuda, mi lesz pár év múlva, mikor mindenhol elterjednek a növények! A fűszernövényesben pedig ha igazán megbokrosodik a rozmaring, a levendula, a kakukkfű, az oreganó, a zsálya, a vályúban pedig kikelnek a bazsalikomok, olyan illat lesz még a szép látványhoz, hogy minden a főzésre fog csábítani bennünket!

Hát ez a nap is eljött... Tudtuk, hogy hamar itt lesz, tudtuk, hogy fájni fog, de azt is tudjuk, hogy ez a búcsú nem végleges. Már most készítjük elő a 2. ütemet, szervezzük az életünket, az előttünk álló munkákat, amit addig is el kell végezni. Lelkes kis csapatunk, miután végzett a rájuk bízott munkákkal, most elvonult nyaralni (és tényleg! Egy hét szabit kaptak a munkások, főnökök. Értetek már ilyen rendes főnökséget az építőiparban?!). Az már csak hab a tortán, hogy mindezt a legjobbkor tették... ezt a meleget elviselni nem is lehet máshogy, csak víz mellett.

Az elmúlt két napban kétszer voltunk lent, hűsölést keresve az erdőben, patakban...

Annyi minden történik az utóbbi időben házunk táján, és mi mégis mély hallgatásba burkolóztunk… Ennek igen egyszerű oka van, most már napi szintű elfoglaltságot jelent a ház és a vele kapcsolatos teendők… a helyzet nagyjából a következő: iszonyatos régészeti ásatások közepette az ember kiásta, lebetonozta, majd felfalazta a vízóraaknát. Igen hosszadalmas, de rendkívül profi munka. Olyan három és fél köbméter földet kellett megmozgatnia a nálunk található rendkívül köves és agyagos és folyton nedves fajtából… a végeredmény egy szépséges akna, egy tropára ment bal kéz, amit kimart a cement. De megérte! Legalábbis ezzel biztatom mindig, mikor jajveszékelve hajlítja be az ujjait.