2013. április 22-én kezdem el írni a bejegyzést, és nem tudom, mikor lesz vége... mint ahogy azt sem, hogy meddig leszünk lent... szóval, ez majd időközben alakul...

Pénteken jöttünk le a házba, én azzal a szándékkal, hogy haza se megyek, mert annyira ígérik a jó időt, hogy majd most aztán minden létező dolgott bepótolok, ami elmaradt. Aztán úgy alakult, hogy az aznapi születésnapomra kaptam egy koncertjegyet, ami miatt minimum csütörtökig maradnunk "kell"... :) soha rosszabb szülinapot!

Szombaton igaz pihenős napot tartottunk, élveztem a napot, be sem mentem egész nap... folyománya: minimum másodfokú égési sérülések elszenvedése... ki a frász gondolta, hogy április közepén és szarrá lehet égni???!!! Ami viszont szívderítő, hogy kivételesen a felesleges csíkok elmaradtak, ugyanis igazi napozást rendeztem fürdőruhában, nem pedig a szokásos póló/trikó-rövid nadrág vonalak mentén sikerült produkálni a színváltozást...

Az egyetlen munka, amit elvégeztünk, az egy szép régi szék átkárpitozása. Életünk első munkája volt, tehát úgy tessék nézni, nekünk mindenesetre nagyon tetszik...

Igazi tavasz van! Ti is érzitek? Az elmúlt három és fél napban gyakorlatilag be sem tettük a lábunkat a házba, egész nap kint dolgoztunk. Rengeteg munka van, amit el kellett végezni jó gyorsan, tekintve, hogy az eddigi mostoha időjárás miatt mindennel megcsúsztunk.Na, de most! Ákos pénteki délelőttös műszakja után egyből a "gyárból" mentünk is le. A jó idő olyan meglepetéseket hozott, mint hogy a ház hőmérséklete most már pár fokkal alatta maradt a kinti melegnek, úgyhogy nem úgy kellett indítani a lent létet, hogy téli kabát-sapka-sál-kesztyű kombóban elkezdtünk tüzelni, mint az őrültek, hanem kitártuk az összes ablakot, ajtót, és hagytuk, hogy mindent átjárjon a meleg tavaszi levegő. Így azért lényegesen egyszerűbb az élet... csak éjszakára gyújtottunk be, valamint új taktikai elemként most már nem zárjuk be éjszakára a belső zsalukat, hanem mindegyiket nyitva tartjuk, hogy már az első napsugarak is melegítsék a házat. Tartok tőle, hogy hamarosan majd megint vissza kell térjünk a zárkózáshoz a hőség miatt, ami pillanatok alatt ránk tör majd a hosszú tél után, de ez legyen a legnagyobb bajunk...

Szóval, belecsaptunk a hétvégébe, a kertezésbe... végre sikerült előkészítenem a magaságyakat és a kis veteményest, a fűszernövény- és a sziklakertet, kapáltam, gazoltam, egészen gyorsan végeztem... a vetés egy részét vasárnap sikerült is megcsinálnom, de a befejezés hétfőre maradt. A kertbe idén is került borsó, zöldbab, fejes saláta, retek, spenót, újításként megpróbálkozom a gyöngyhagymával. Az ősszel elduggatott hagymáim gyönyörűen fejlődnek, a fokhagymára különösen kíváncsi leszek...

A fűszernövénykertbe petrezselyem, lestyán, bazsalikom magot szórtam ki egyelőre, a pepperoncinoval, oreganoval és majorannával még nem kísérleteztem, majd ha még egy kicsit melegszik az idő. Dorka kutyánk teljesen új módszerrel közelíti meg idén a veteményezés kérdését... vagy hallott valamit arról, hogy kell a meleg föld a magoknak, hogy meginduljon a csírázás, ezért a keltetés módszere mellett döntött, vagy csak szimplán olyan - Anna szava járásával - csudálat a kertünk, hogy az egy napja földbe került magok, fajtától függetlenül, lobogó fülű, kifejlett beagleket teremnek... mivel azonban a kutyáink száma nem gyarapodott, így az előbbire tippelek...

Ugyan nagy tolongás nem volt a beszámolóért, de azért mindazok megelégedésére, akik várják, ill. magunknak csak készül egy rövidebb beszámoló a februári Hutzelrodról...

Az iagzság az, hogy a ház szempontjából a tél az igazi pihenés ideje. Kint nem lehet dolgozni, bent pedig nem akarunk, azt hiszem (mert hát minek is állna neki festegetni az ember bent, hogy utána 2 napig festékgőzben kelljen élnie...). Ilyenkor lelassulunk, teszünk-veszünk, minden este elmegyünk sétálni valamerre, szóval csupa olyan dolgot csinálunk, amire tavasztól őszig nem nagyon van idő, vagy legalábbis meg kell szervezni a dolgot. De amikor közeledik a Hutzelrod ideje, akkor valahogy már benne van a zabszem a fenekünkben... már füvet nyírni is jól esne, vagy bármit, csak végre jó lenne egy kis napsütés. Körülbelül ilyen szellemben indultunk el a hétvégére, és bár túl nagy meleg nem volt, azért minden jel abba az irányba mutatott, hogy most már hamarosan...

Azt nem állíthatom, hogy dőzsölök a szabadidőben, a megváltozott helyzetemnek köszönhetően, de tény, hogy az év végi nagy hajtás után, most valahogy mégis több időm van arra, hogy gondolkodjak, keressem az utam. Vagy például azon törjem az eszem, hogy hogyan lehet kevés pénzből, de sok ötletből építeni, szépíteni a házat, ellátni a háztartást. Na, nem kell aggódni, nem fogunk átváltani életmód tanácsadó bloggá, de lehet, hogy több DIY projektet láttok majd.

Hosszú idő után végre ismét van időm vaterázni, így már is sikerült egy szuper kis hintaszékre szert tennünk 1.500 Ft-ért. Az átvételt, a szállítást unokatesómék intézték, akiknek itt is köszönjük, így összesen 3.500 Ft-ból hozzánk is került a szék.

mert ezt mi már így szeretjük, így szoktuk meg. Na, de ennyire azért nem egyszerű az életünk... Már csak azért sem, mert nálunk ugye a "gyár" diktál, úgyhogy a hétvégék gyakran nem hétvégére esnek, hanem hétköznapra (emiatt vagyunk lent most is éppen, hétvégén pedig otthon leszünk), az ünnepnapok is vagy összejönnek vagy nem. Na, hát most sem volt ez másként, az első két napon munka volt, esténként pedig temetőjárás. Így aztán az első két napra kölcsönadtuk a házat. Ez volt az első alkalom, hogy úgy voltak vendégeink, hogy mi ott sem voltunk. Ez volt a vízválasztó... Lenne bátorságunk, jó szívvel tennénk-e, akarunk-e időt feccölni ebbe, illetve megérné-e?

A válasz igen és nem. Igen, jó szívvel hagytuk itt a házat, bátorságunk is van hozzá, az időnket sem sajnáljuk, biztosan meg is érné, de azt tudtuk az elejétől, hogy kiadni nem szeretnénk a házat, vagy legalábbis idegeneknek semmiképpen sem. Persze soha nem mondd, hogy soha, ki tudja, mit hoz még az élet, éppen ezért a házat magát is úgy terveztük meg, hogy akár önálló, különbejáratú apartmant is ki lehessen benne alakítani. Na, de ez nem egy mostani történet, először a házat kéne befejezni, a témától meg ne térjünk el... Szóval, átestünk a tűzkeresztségen, mi nem bántuk, reméljük, a vendégeink sem!

Szombaton pedig már szabadon mi vettük birtokba a házat, és jöttek-mentek a vendégek. Anyuék jöttek Annával és apai nagynénémék, mi pesti-paksi barátainkkal, vasárnap pedig anyai nagynénémék. Így aztán a négy nap alatt bennünket leszámítva 14-en fordultak meg a házban.

Barátainktól kaptunk egy nagyon finom és iszonyú gusztusos almáspitét GARHOF felirattal, kétnapos vendégeinktől pedig fogast az előszobába! Elhalmoznak bennünket... köszönjük mindenkinek! A következő bejegyzésben a receptet is leírom...