Erre volt most a legnagyobb szükségem. 18-án leköltöztem Óbányára. Elvileg már 17-én le szerettem volna, de persze a fél országot körbejáró körútat kellett szerveznem az egyik ügyfelem miatt. Vagy volt ügyfelem, vagy nem is tudom... Mert hogy tizenötödikétől hivatalosan is álláskeresővé váltam, ha valaki tud valamit, ne habozzon! Ha viszont már így alakult, gyorsan útba ejtettük az IKEA-t is... Ennek eredményeként végre van egy szekrényem, amibe majd egyszer a sütő kerül, de addig, míg kedden el nem hozzuk a tálaló alját, ez az egyetlen pakolós helyem. Ami a lent töltött egy hét alatt még változott, az az, hogy végre a konyhapult alá megvarrtam a függönyöket, így most más nagyon rendezett képet mutat a konyha, főleg, hogy egy szuper szőnyeget is kapott. Képek nem készültek, de majd legközelebb megmutatjuk ezt is.

99,5%-ban elkészült a ház vakolása. Kétszáz négyzetméter rabichálózása és vakolása után el kellett menni Szekszárdra újabb húsz négyzetmétert venni. Majd amikor az is felkerült, kiderült, pont egy négyzetméter hiányzik!

Öröm az ürömben, hogy kőművesünk olyan népszerű lett a faluban, hogy minden szomszéd vele akar dolgoztatni. Ez annyit jelent, hogy még tavasszal is Óbányán lesz munkája, nem eresztjük...  úgyhogy napokon belül az az egy négyzetméter is be lesz vakolva.

A konyha ugyan nincs kész, de azért mégis belevágtunk... Adjon valaki egy munkamentes hetet mindkettőnknek, hogy lent be tudjuk fejezni a dolgunkat! Légyszi! Na, jó, nem álmodozom...

Lassan, lassan, de azért haladunk... a nappalira még két nap kell, aztán már csak a fürdő marad. Jól hangzik, csak közben kint is rengeteg a teendő. Haladni kell ott is, mert ott tényleg szorít az idő. A mínuszokban nem lehet majd felszámolni a kertet, felásni, trágyázni. Rendbe rakni a szerszámost, kaput, utat csinálni, hogy ne nyakig érő sárban kelljen bejárni a házba. Ezeken kívül egy hőszigetelt kutyaházat is beígértünk Bobinak, a szomszéd kutyának, aki a tavalyi télen sikeresen túlélt egy tüdőgyulladást, de még egyszer nem szeretnénk ezt végignézni.

Haladunk, haladunk... mantrázom... közben pedig vendégeink is vannak. Egyre sűrűbben. Néha már zsong a ház, és ez jó! Legalábbis én ezt szerettem volna mindig...

Talán... A meszelés majdnem készen van, hétvégén még a gerenda alatti részt kell megejteni, addigra kiszárad a glett. Méretre vágjuk a gerendát a sparhelt fölött, teljesen be fog nyúlni a a falhoz, így lesz több pakolós helyünk. A mosógépet bekötötte Ákos, úgyhogy nem kellett haza hozni az ágyneműt, törölközőket, ez igazán örömteli. A mosogató csaptelepéből még nem jön a víz, de a benne lévő már lefolyik, úgyhogy ott tudtam elmosogatni (vízet a sparhelten melegítettem hozzá). A főzőlap megjött, a tálaló teteje is készen van, mindegyiket el kell hozni a héten. Szépen lassan összeáll ez is.

Mindeközben hétvégén tovább folytatódott a szigetelés, vakolás. Ha jövő hétvégén nem is készül el véglegesre, a következőn már biztosan. Füvet is kellett nyírni (ki gondolta volna ezt egy hónapja, a szárazság kellős közepén), és ha már ott ténykedtünk a kertben, leszedtük a zöldbabot (újabb 3 levesnyi lett a mindösszesen 10-12 tőn) és elégettük az újabb adag összegyűlt szemetet.

...avagy a sparhelt.

Akkor kaptam kedvet hozzá, mikor 2003. őszén először jártunk kint Gyimesben. Igaziból az egész kint tartózkodás nagyon mély nyomot hagyott bennem, mintha egy időutazáson vettem volna részt, ugyanakkor bizonyította, hogy mennyire szépen, egyszerűen lehet élni ma is. Anna néniéknél a nyári konyhában és a házban is van sparhelt. Mivel a nap nagy részét a nyári konyhában töltik, ami egy egyszerű kis fa építmény, így ott folyamatosan megy, míg a házban csak estére gyújtják be. Olyan finom bablevest, olyan egyszerű és nagyszerű ételeket nem nagyon ettem azóta sem máshol, mint ott.