A házból erre a hétre megint csak a vasárnap-hétfő jut(ott)... mi pedig megint dolgoztunk. Pontosabban Ákos. Fűvet nyírt, megcsinálta a kaput hátul, így végre már nem a kerítésen keresztül kell bejárnunk. Én takarítottam és felolajoztam a padlástéglát a házban, meg apróbb munkákat végeztem a kertben.

Az első kép pediga múltkori pácolt ajtót ábrázolja egy igazi kis házőrző kutyával...

Vannak munkák, amikről tudjuk, hogy meg kell csinálni, mert megvan hozzá minden, de valahogy mégis tolódik, halasztódik... még azt sem mondhatjuk, hogy mert nincs rá idő, éppen csak mindig akad valami fontosabb. A terasz olajozását például már tavaly nyáron meg kellett volna csinálni, csakúgy, mint a bejárati ajtó pácolását. De végre most ezekre is sor került.

De az apropó, amiért igaziból lementünk múlt vasárnap, az egy meghívás volt. Óbánya nyert egy TÁMOP pályázatot, melynek keretében két tréninget valósítanak meg. Az egyik egy Kreatív írás képzés, míg a másik egy Önismereti és kommunikációs tréning. Engem ez utóbbi érdekel(t), így ennek az ismertetőjére mentünk el. Már most nagyon várom augusztus 13-át, mikor kezdetét veszi az első négynapos kurzus, melyet majd utánkövetési alkalmak és jövő nyáron egy újabb tábor követ...

Kicsit muszájból, kicsit a saját kedvemre indultam neki Óbányának a két kutyával 8-án hétfőn. Tudom, már megint el vagyok maradva, de hát ez van... Muszájból, mert az Ördögszekeres hétvége után vissza kellett vinnem Kisújbányára a kölcsönkapott ételes dobozt, amiben a maradék babgulyást hoztuk el, és a saját kedvemre, kedvünkre, mert minden napra beütemeztem a csajokkal egy kisebb-nagyobb túrát.Képek csak a kisújbányai túráról készültek, de azért volt még "halállejtős" túra, csak visszfelé, valamint közös kutyasétáltatás is.

Szóval, az van, hogy ismételten nagyon elmaradtam a beszámolókkal. Pedig hát nem hagyjuk magára a házat, hetente legalább egyszer lent vagyunk, sőt én a múlt heti kánikulát is egy az egyben lent töltöttem a 22 fokos falak között. Na, nem mintha az a hét nagyon eredményes lett volna munka szempontjából, de hát néha ilyen is van... ami viszont az utóbbi hetek munkálatait jelentősen befolyásolta, az az, hogy tesómék úgy döntöttek, az idei ördögszekeres "csapatépítő" tábort nálunk rendezik meg.

Azok, akiknek ez most kínai, csak röviden a tények: gyerekkorunk, majd ifjúságunk éveit nagyban meghatározta, hogy néptáncosnak adtak minket a szülők. Nyomot hagyott mindkettőnkben, nekem életre szóló barátságokat, de sok tüskét is, míg öcsémnél az előbbi mellett hivatást is. A Honvéd Táncszínházas munkája mellett pedig többek között egy saját táncegyüttest vezet Dunaföldváron. Na, ez a Dunaföldvári Ördögszekér Táncegyesület, ami idén immár a 10 éves fennállását ünnepli, már a főiskolát, egyetemet tapossák az első táborban résztvevő gyerekek, sőt az akkori felnőtt csoport tagjainak a gyerekei állnak fent a színpadon.

A mostani hétvégére, az első számítások alapján, olyan 40 embert vártunk a házba. Ez így olvasva sokkoló? képzelhetitek, milyen lehet éles egyenesben megélni... sok szervezés (ebéd, táncház, stb.), pakolás (bútorok átrendezése, de közben székek rendbe tétele is, mert valahová ülni is kell), udvar rendbe tétele (kezdve a sitt hordástól, a patakpart építésen át a végső fűnyírásig, kb. 2 hét alatt el is értük a kívánt állapotot).

Mindez képekben: