Szóval, az van, hogy ismételten nagyon elmaradtam a beszámolókkal. Pedig hát nem hagyjuk magára a házat, hetente legalább egyszer lent vagyunk, sőt én a múlt heti kánikulát is egy az egyben lent töltöttem a 22 fokos falak között. Na, nem mintha az a hét nagyon eredményes lett volna munka szempontjából, de hát néha ilyen is van... ami viszont az utóbbi hetek munkálatait jelentősen befolyásolta, az az, hogy tesómék úgy döntöttek, az idei ördögszekeres "csapatépítő" tábort nálunk rendezik meg.

Azok, akiknek ez most kínai, csak röviden a tények: gyerekkorunk, majd ifjúságunk éveit nagyban meghatározta, hogy néptáncosnak adtak minket a szülők. Nyomot hagyott mindkettőnkben, nekem életre szóló barátságokat, de sok tüskét is, míg öcsémnél az előbbi mellett hivatást is. A Honvéd Táncszínházas munkája mellett pedig többek között egy saját táncegyüttest vezet Dunaföldváron. Na, ez a Dunaföldvári Ördögszekér Táncegyesület, ami idén immár a 10 éves fennállását ünnepli, már a főiskolát, egyetemet tapossák az első táborban résztvevő gyerekek, sőt az akkori felnőtt csoport tagjainak a gyerekei állnak fent a színpadon.

A mostani hétvégére, az első számítások alapján, olyan 40 embert vártunk a házba. Ez így olvasva sokkoló? képzelhetitek, milyen lehet éles egyenesben megélni... sok szervezés (ebéd, táncház, stb.), pakolás (bútorok átrendezése, de közben székek rendbe tétele is, mert valahová ülni is kell), udvar rendbe tétele (kezdve a sitt hordástól, a patakpart építésen át a végső fűnyírásig, kb. 2 hét alatt el is értük a kívánt állapotot).

Mindez képekben:

2013. április 22-én kezdem el írni a bejegyzést, és nem tudom, mikor lesz vége... mint ahogy azt sem, hogy meddig leszünk lent... szóval, ez majd időközben alakul...

Pénteken jöttünk le a házba, én azzal a szándékkal, hogy haza se megyek, mert annyira ígérik a jó időt, hogy majd most aztán minden létező dolgott bepótolok, ami elmaradt. Aztán úgy alakult, hogy az aznapi születésnapomra kaptam egy koncertjegyet, ami miatt minimum csütörtökig maradnunk "kell"... :) soha rosszabb szülinapot!

Szombaton igaz pihenős napot tartottunk, élveztem a napot, be sem mentem egész nap... folyománya: minimum másodfokú égési sérülések elszenvedése... ki a frász gondolta, hogy április közepén és szarrá lehet égni???!!! Ami viszont szívderítő, hogy kivételesen a felesleges csíkok elmaradtak, ugyanis igazi napozást rendeztem fürdőruhában, nem pedig a szokásos póló/trikó-rövid nadrág vonalak mentén sikerült produkálni a színváltozást...

Az egyetlen munka, amit elvégeztünk, az egy szép régi szék átkárpitozása. Életünk első munkája volt, tehát úgy tessék nézni, nekünk mindenesetre nagyon tetszik...

Erre volt most a legnagyobb szükségem. 18-án leköltöztem Óbányára. Elvileg már 17-én le szerettem volna, de persze a fél országot körbejáró körútat kellett szerveznem az egyik ügyfelem miatt. Vagy volt ügyfelem, vagy nem is tudom... Mert hogy tizenötödikétől hivatalosan is álláskeresővé váltam, ha valaki tud valamit, ne habozzon! Ha viszont már így alakult, gyorsan útba ejtettük az IKEA-t is... Ennek eredményeként végre van egy szekrényem, amibe majd egyszer a sütő kerül, de addig, míg kedden el nem hozzuk a tálaló alját, ez az egyetlen pakolós helyem. Ami a lent töltött egy hét alatt még változott, az az, hogy végre a konyhapult alá megvarrtam a függönyöket, így most más nagyon rendezett képet mutat a konyha, főleg, hogy egy szuper szőnyeget is kapott. Képek nem készültek, de majd legközelebb megmutatjuk ezt is.

Kemény 19 órát tartott a "nyaralásunk", de ez is öröm! Este 5-kor érkeztünk és másnap délben már jöttünk is. Ami pedig a nyaralás szót illeti, leginkább az esti tábortűz idézte fel a hangulatot, mert egyébként szervezkedtünk, rendezkedtünk, másnap pedig én ugyanúgy dolgoztam, mintha itthon lettem volna, de lent valahogy mégis más... elég csak munka közben kinézni az ablakon...

...és mint Óbányán mindig, most is nagyon jól éreztük magunkat. A helyszín, a társaság a szokásos, és mi mégis mindig (vagy talán pont ezért) ugyanolyan jól érezük magunkat. Kirándulunk, kutyázunk, jókat eszünk, beszélgetünk, olvasunk és ugyanezeket ismételgetjük mindig más sorrendben. Eközben a ház építése is szépen haladt, ha arra jártunk, benézegettünk, mi változott az adott napon. Voltak a héten olyan pillanatok, amikor annyira szakadtul nézett ki az egész, az valami hihetetlen, de a hét vége felé már magunk is meglepődtünk, hogy mennyire kezd összeállni az egész.