Az ünnep gyorsan eltelt, Annával szombaton húsvétoltunk, úgyhogy a továbbiak csendesen elmentek. Már csak azért is, mert Ákos végig dolgozott... Így aztán hétfő délután tudtunk csak lemenni a házba, viszont csak ma jöttünk haza... ÉS(!!!) végre dolgoztunk is! Úgyhogy rrrrrrrengeteg képpel készültünk!

Először is a házat tavaszi díszbe öltöztettem...

Hát ez a nap is eljött... Tudtuk, hogy hamar itt lesz, tudtuk, hogy fájni fog, de azt is tudjuk, hogy ez a búcsú nem végleges. Már most készítjük elő a 2. ütemet, szervezzük az életünket, az előttünk álló munkákat, amit addig is el kell végezni. Lelkes kis csapatunk, miután végzett a rájuk bízott munkákkal, most elvonult nyaralni (és tényleg! Egy hét szabit kaptak a munkások, főnökök. Értetek már ilyen rendes főnökséget az építőiparban?!). Az már csak hab a tortán, hogy mindezt a legjobbkor tették... ezt a meleget elviselni nem is lehet máshogy, csak víz mellett.

Az elmúlt két napban kétszer voltunk lent, hűsölést keresve az erdőben, patakban...

Annyi minden történik az utóbbi időben házunk táján, és mi mégis mély hallgatásba burkolóztunk… Ennek igen egyszerű oka van, most már napi szintű elfoglaltságot jelent a ház és a vele kapcsolatos teendők… a helyzet nagyjából a következő: iszonyatos régészeti ásatások közepette az ember kiásta, lebetonozta, majd felfalazta a vízóraaknát. Igen hosszadalmas, de rendkívül profi munka. Olyan három és fél köbméter földet kellett megmozgatnia a nálunk található rendkívül köves és agyagos és folyton nedves fajtából… a végeredmény egy szépséges akna, egy tropára ment bal kéz, amit kimart a cement. De megérte! Legalábbis ezzel biztatom mindig, mikor jajveszékelve hajlítja be az ujjait.

Igen, igen! Ez már majdnem a vége… maga a kerítés tulajdonképpen készen van, mindenhol a szép új áll, még két dolog van hátra, valami szép, és mindenképpen természetbe olvadó zománcfestéket keresni a szomszéd felöli fémoszlopok lefestéséhez, illetve szintén ezen az oldalon a kerítés tövébe kavicságyat terveztem, hogy ne csapjon fel, és nőjön bele a gaz a kerítésbe. Meg hát sokat lendítene a fűnyírás sebességén is…

Nagyon komoly ütemtervet találtunk ki tegnap hazafelé a kocsiban. Húsvétot leszámítva minden hétvégére beterveztük azokat a munkákat, amiket még el kell végeznünk a kertben. És hogy miért a kertbe tervezzük a munkáinkat még mindig? Bizony, az engedélyünk még mindig várat magára! Utolsó határidőnek május 8-át adtuk a hatóságoknak, ugyanis addig tartanak ki a kerti munkálataink… Ez alatt meg kell érkezni az engedélynek, le kell telnie a fellebbezési időnek, és az építkezés megkezdése előtti bejelentési határidőnek. Ez annyit jelent, hogy ha a héten nem jön meg az engedély, akkor borul a mutatvány… Amíg ezek a körök viszont nem futnak le, még csak el sem kezdhetjük ásni az alapot! Tiszta agyrém…

Addig is itt vannak a hétvégi képek, köztük néhány tetszetős Sieberztől származó nárcisszal, aminek csodájára jár az egész falu. 

Hát, ezt is megértük két év után... lassan, de biztosan kutya-és vadbiztos kerítésünk lesz. Na, nem mintha a kutyák annyira törekednének kifelé, a vadak meg befelé, de a szépérzékemet mondhatni igen erősen bosszantotta már. Arról a sok szemétről nem is beszélve, amit odahordtak a kerítés tövébe "erősítés" gyanánt. Gyakorlatilag egy fél kórházi kórtermet be tudnánk rendezni vaságyakból... Ugyan most "csak" a hátsó rövid oldallal végeztünk, de jövő hétvégén meglesz a buszmegálló oldala is. Ha elég ügyesek leszünk, akkora szomszéd felé is sikerül eljutnunk legalább egy darabon...