A konyha ugyan nincs kész, de azért mégis belevágtunk... Adjon valaki egy munkamentes hetet mindkettőnknek, hogy lent be tudjuk fejezni a dolgunkat! Légyszi! Na, jó, nem álmodozom...

Lassan, lassan, de azért haladunk... a nappalira még két nap kell, aztán már csak a fürdő marad. Jól hangzik, csak közben kint is rengeteg a teendő. Haladni kell ott is, mert ott tényleg szorít az idő. A mínuszokban nem lehet majd felszámolni a kertet, felásni, trágyázni. Rendbe rakni a szerszámost, kaput, utat csinálni, hogy ne nyakig érő sárban kelljen bejárni a házba. Ezeken kívül egy hőszigetelt kutyaházat is beígértünk Bobinak, a szomszéd kutyának, aki a tavalyi télen sikeresen túlélt egy tüdőgyulladást, de még egyszer nem szeretnénk ezt végignézni.

Haladunk, haladunk... mantrázom... közben pedig vendégeink is vannak. Egyre sűrűbben. Néha már zsong a ház, és ez jó! Legalábbis én ezt szerettem volna mindig...

A másik felét nem mutatjuk, mert most ott van a világ legnagyobb kuplerája...

Viszont a konyha, ha nem is készült el, azért egyre használhatóbb, rendezettebb...

Az erdő az esők miatt szinte visszazöldült. Jól is esett az ebéd utáni séta. Anna, mint egy kis hős, most is "tújázott", mi pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve lent aludtunk, úgyhogy este még szegőket tettünk fel, hogy szépüljön a konyha.

Másnap a kőműveseink befejezték a szigetelést, már csak a vakolás egy része maradt szombatra.

Én pedig nekiugrottam a bútoroknak. Elsőnek a kinti padot csináltam meg, hogy védje a festék a fát, de ha már benne voltam, akkor a vizes padot is megcsináltam.

Mielőtt megjött az eső, még éppen sikerült kiszórni a fűmagot is az út mellett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.