Dolgozunk, használjuk a házat, a kertet rendben tartjuk, de valahogy a kerti sufni mindig is fekete bárány volt...

A történet: Először a kerti budi készült el (mert ugye szükség az mindig van, volt, lesz), aminek nagyon örült mindenki, aztán gondoltuk egészítsük ki egyik oldalon, hogy a kivágott cseresznye és barackfák feldarabolva bekerülhessenek egy száraz helyre. Így is lett, fel is töltöttünk az újdonsült tárolót, használtuk illetve szárítottuk, tároltuk a faanyagot...Ezután megint gondoltunk egyet és a budi másik oldalán is meghosszabbítottuk az építményt, s ezzel nagyjából kialakult a mai helyzet.

A patakparttól indulva: zárható fáskamra, budi,és a régi fatárolóból lett szerszámos tároló, ahol azóta is káosz uralkodik, hiába teszünk rendet folyamatosan...

DSCF5289.JPG

DSCF8616.JPG

Fénykép0006.jpg

DSCF1895 másolata.JPG

DSCF1896 másolata.JPG

Ezzel el is érkeztünk a mai poszt lényegéhez, az újjáépítéshez. Történt ugyanis, hogy az idei csapadékosabb időben az egyik oldala, sarka megsüllyedt az ojjektumnak és szépen, mint a pisai ferde torony, önállósítva magát elkezdett dőlni kifelé. Ezt tetézte a sok odatámasztott faanyag, vasak és minden más amit odasuvasztottam. A helyzet olyannyira elharapódzott, hogy félő volt, hogy egyszerűen kiomlik a fáskamra, a tartalma és minden más vele együtt az utcára...

Katasztrofális állapotok:

IMG_1056 másolata.JPG

IMG_1059 másolata.JPG

IMG_1060 másolata.JPG

IMG_1058 másolata.JPG

Ezt megelégelvén - illetve némi unszolás hatására - megérett az elhatározás, hogy igenis helyre kell állítani az eredeti állapotokat, vagy éppen jobbat. Íme:

IMG_1061 másolata.JPG

IMG_1062 másolata.JPG

IMG_1064 másolata.JPG

IMG_1070 másolata.JPG

IMG_1071 másolata.JPG

Aznap eddig jutottam, a befejezés másnapra maradt! Voila!

IMG_1078 másolata.JPG

IMG_1081 másolata.JPG

IMG_1087 másolata.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://garhof.blog.hu/api/trackback/id/tr975503687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása