Elmaradtam a bejegyzéssel. Nem tudom megmondani, hogy miért... nem volt több dolgom, mint az utóbbi időben lenni szokott, talán csak annyi, hogy Anna öccsének bármelyik pillanatban történő érkezése miatt, kicsit többet időzik nálunk (bár a délutáni alvások alatt akár pótolhattam is volna az elmaradást), de azt hiszem az ok nagyon prózai, egyszerűen nem volt kedvem hozzá... talán az idő teszi...

Szóval, Pünkösd... 3 nap egyben... nálunk ez gyakorlatilag egyet jelent a lent léttel és majdnem mindig vendégséggel is. Jó szokásunkat megtartva most is barátokat vártunk. Vikiék nagy túrázók, tavaly mégsem jutottak el hozzánk, két éve pedig még csak az udvarban az istálló tövében tudtuk őket "vendégül látni". Szóval, most nagyon időben leegyeztettük, hogy jönnek, és slussz! Csak valahogy az maradt ki, hogy otthon ezen a szombaton lesz a szezonnyitó halászléfőző verseny a Korzón. Na, nem mintha ilyen rendezvényeken szokásom lenne versengeni, ráadásul a halászléfőzés az mindig is férfi munka volt nálunk, mi csajok csak a házi tészta elkészítéséért vagyunk felelősek, de a LaDIK KE titkáraként felmerülnek ilyen feladatok is. Na, mindezt annyira sikerült eltájolnia a teljes vezetőségnek, hogy csütörtökön még teljes nyugalomban készültem a szombati bableves főzésére. Ki gondolta akkor még, hogy én pont akkor Pakson fogok halászlét enni, a Dunán evezni, majd motorcsónakozni?! Így aztán pénteken lementünk a házba, pakolásztunk, én megcsináltam a halászléhez és a bableveshez is a tésztát, majd este iszkiri haza, míg Ákos lent várta ebéddel a vendégeket... Miután én a leérkezéssel elég rendesen beleszaladtam a délutánba, így a lenti kis csapat is kipihente már magát az ebéd után, úgyhogy elindulhattunk egy bemelegítő sétára a másnapi túra előtt.

Felmentünk a kilátóba, majd találomra le a hegyről a másik oldalon, ki az óbányai bevezető útra, majd vissza a faluba... voltak nagy ereszkedések, patakon átugrálások, de alíg egy óra alatt meg is fordultunk...

A konyha ugyan nincs kész, de azért mégis belevágtunk... Adjon valaki egy munkamentes hetet mindkettőnknek, hogy lent be tudjuk fejezni a dolgunkat! Légyszi! Na, jó, nem álmodozom...

Lassan, lassan, de azért haladunk... a nappalira még két nap kell, aztán már csak a fürdő marad. Jól hangzik, csak közben kint is rengeteg a teendő. Haladni kell ott is, mert ott tényleg szorít az idő. A mínuszokban nem lehet majd felszámolni a kertet, felásni, trágyázni. Rendbe rakni a szerszámost, kaput, utat csinálni, hogy ne nyakig érő sárban kelljen bejárni a házba. Ezeken kívül egy hőszigetelt kutyaházat is beígértünk Bobinak, a szomszéd kutyának, aki a tavalyi télen sikeresen túlélt egy tüdőgyulladást, de még egyszer nem szeretnénk ezt végignézni.

Haladunk, haladunk... mantrázom... közben pedig vendégeink is vannak. Egyre sűrűbben. Néha már zsong a ház, és ez jó! Legalábbis én ezt szerettem volna mindig...

...és mint Óbányán mindig, most is nagyon jól éreztük magunkat. A helyszín, a társaság a szokásos, és mi mégis mindig (vagy talán pont ezért) ugyanolyan jól érezük magunkat. Kirándulunk, kutyázunk, jókat eszünk, beszélgetünk, olvasunk és ugyanezeket ismételgetjük mindig más sorrendben. Eközben a ház építése is szépen haladt, ha arra jártunk, benézegettünk, mi változott az adott napon. Voltak a héten olyan pillanatok, amikor annyira szakadtul nézett ki az egész, az valami hihetetlen, de a hét vége felé már magunk is meglepődtünk, hogy mennyire kezd összeállni az egész.

A tavalyi évhez hasonlóan, idén sem hagyhattuk ki, hogy eltöltsünk egy pár napot Óbányán. Terveztünk munkát is, de igazán csak olyanokat, amik sok időt nem vesznek el. Ha csak magunk lettünk volna, biztosan sokkal többet dolgozunk, de pesti kutyás barátaink is Óbányára tervezték az idei nyaralást, így összehangoltuk az időpontokat, és mivel ők nemcsak a helyi nevezetességekre voltak kíváncsiak, terveztünk rövidebb kirándulásokat is a vidéken. Igaz, hogy töredékét sem sikerült bejárni a környéknek, de most ennyire maradt idő. Majd mikor a sajátunkban fogunk aludni, és nemcsak hét nappal gazdálkodunk, hanem akár egy egész hónappal, vagy az életünkkel, akkor majd minden ezirányú tervünket megvalósítjuk. Azért jutott kirándulás így is minden napra.

16 nappal ezelőtt gyarapodott a mi kis falkánk. A paksi menhelyről hoztuk ki Sophiet, a bújós kis 6 éves mamikát . Eléggé leköti minden időnket a két nőszemély, de attól még nem áll meg az élet, meg különben is éppen ideje volt megnézni, hogy mennyire lehet póráz nélkül sétáltatni. Mi lehet Óbányánál megfelelőbb egy ilyen akcióhoz? Anyukámmal és a két kutyával felkerekedtünk, hogy megkeressük a kilátóhoz vezető utat.

Tavasszal egyszer csak azt vettük észre, hogy lett a hegytetőn egy kilátó. Egyik héten még híre, hamva sem volt, aztán meg ott magasodott. Régóta birzgálja a fantáziánkat, de nem sikerült rálelnünk, mikor felmentünk a Réka-várhoz.

Gondoltuk, majd most! Az elképzelés csupán annyi volt, hogy felmászunk, készítünk 1-2 fotót a völgyről, a faluról, aztán leereszkedünk.