Igazi tavasz van! Ti is érzitek? Az elmúlt három és fél napban gyakorlatilag be sem tettük a lábunkat a házba, egész nap kint dolgoztunk. Rengeteg munka van, amit el kellett végezni jó gyorsan, tekintve, hogy az eddigi mostoha időjárás miatt mindennel megcsúsztunk.Na, de most! Ákos pénteki délelőttös műszakja után egyből a "gyárból" mentünk is le. A jó idő olyan meglepetéseket hozott, mint hogy a ház hőmérséklete most már pár fokkal alatta maradt a kinti melegnek, úgyhogy nem úgy kellett indítani a lent létet, hogy téli kabát-sapka-sál-kesztyű kombóban elkezdtünk tüzelni, mint az őrültek, hanem kitártuk az összes ablakot, ajtót, és hagytuk, hogy mindent átjárjon a meleg tavaszi levegő. Így azért lényegesen egyszerűbb az élet... csak éjszakára gyújtottunk be, valamint új taktikai elemként most már nem zárjuk be éjszakára a belső zsalukat, hanem mindegyiket nyitva tartjuk, hogy már az első napsugarak is melegítsék a házat. Tartok tőle, hogy hamarosan majd megint vissza kell térjünk a zárkózáshoz a hőség miatt, ami pillanatok alatt ránk tör majd a hosszú tél után, de ez legyen a legnagyobb bajunk...

Szóval, belecsaptunk a hétvégébe, a kertezésbe... végre sikerült előkészítenem a magaságyakat és a kis veteményest, a fűszernövény- és a sziklakertet, kapáltam, gazoltam, egészen gyorsan végeztem... a vetés egy részét vasárnap sikerült is megcsinálnom, de a befejezés hétfőre maradt. A kertbe idén is került borsó, zöldbab, fejes saláta, retek, spenót, újításként megpróbálkozom a gyöngyhagymával. Az ősszel elduggatott hagymáim gyönyörűen fejlődnek, a fokhagymára különösen kíváncsi leszek...

A fűszernövénykertbe petrezselyem, lestyán, bazsalikom magot szórtam ki egyelőre, a pepperoncinoval, oreganoval és majorannával még nem kísérleteztem, majd ha még egy kicsit melegszik az idő. Dorka kutyánk teljesen új módszerrel közelíti meg idén a veteményezés kérdését... vagy hallott valamit arról, hogy kell a meleg föld a magoknak, hogy meginduljon a csírázás, ezért a keltetés módszere mellett döntött, vagy csak szimplán olyan - Anna szava járásával - csudálat a kertünk, hogy az egy napja földbe került magok, fajtától függetlenül, lobogó fülű, kifejlett beagleket teremnek... mivel azonban a kutyáink száma nem gyarapodott, így az előbbire tippelek...

kép 056.jpg

A medvehagymafesztivál már-már kötelező elem lesz nálunk, így a sziklakert újabb növényekkel való feltöltése után Orfű felé vettük az irányt. Bár még csak most készült el, de már mosz szeretem ezt a két minikertet... a virágos már most olyan szép látványt nyújt a teraszról, hogy csuda, mi lesz pár év múlva, mikor mindenhol elterjednek a növények! A fűszernövényesben pedig ha igazán megbokrosodik a rozmaring, a levendula, a kakukkfű, az oreganó, a zsálya, a vályúban pedig kikelnek a bazsalikomok, olyan illat lesz még a szép látványhoz, hogy minden a főzésre fog csábítani bennünket!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Most már hetek óta látni a piacon, vesszük is minden alkalommal, legalább két csomagot mindig. Készült már belőle pesto, saláta, esszük kacsazsíros kenyérhez és csak magában is. Orfűn nyáron voltunk (részletek itt), és teljesen beleszerelmesedtünk a Kemencés Udvarba. Hamar hírét vettük, hogy a medvehagyma fesztivált is itt rendezik, így nem is volt kérdés, hogy lemegyünk. És mint nyáron, így most sem csalódtunk. Igazi kirakodóvásár, jó hangulat, finom ételek, helyes programok. Sokat ugyan nem időztünk, mert eleve későn indultunk a kőművesünkkel folytatott szakmai megbeszélés miatt (hű, de komolyan hangzik, kérem szépen…), de legalább eredményes volt a dolog, három hét múlva ássuk az új rész alapját… hurrá! Amit még menetközben gyorsan elrendeztünk, az a kerítés melletti kavicságy alapanyagának a beszerzése. Bonyhád világváros, rá kell jönnöm minduntalan, hiszen ahol ott az Aranycipó és még kulé kavics is van, az nem lehet más! Szóval gazdagodtunk két köbméter kaviccsal, már csak az ágyásszegélyt várjuk, és készen lesz teljesen a kerítés! Na, mondjon valaki ennél jobb hírt! És hogy tovább fokozzuk az eredményességet, gazdagodtunk nagyon helyes kis mécsestartókkal mindegyik leendő szobába, friss kecskesajtokkal és egy nagy kosár friss medvehagymával!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása