...avagy a sparhelt.

Akkor kaptam kedvet hozzá, mikor 2003. őszén először jártunk kint Gyimesben. Igaziból az egész kint tartózkodás nagyon mély nyomot hagyott bennem, mintha egy időutazáson vettem volna részt, ugyanakkor bizonyította, hogy mennyire szépen, egyszerűen lehet élni ma is. Anna néniéknél a nyári konyhában és a házban is van sparhelt. Mivel a nap nagy részét a nyári konyhában töltik, ami egy egyszerű kis fa építmény, így ott folyamatosan megy, míg a házban csak estére gyújtják be. Olyan finom bablevest, olyan egyszerű és nagyszerű ételeket nem nagyon ettem azóta sem máshol, mint ott.

... az élet. A miénk meg különösen, főleg mostanság... Munka, munka, munka. Másról sem szól az életünk. Ami engem illet, még a múlt heti óbányai nyaralást is kőkeményen meghatározta, de azóta sincs nyugtunk. Így a mai látogatásunk is csak rohanással telt. Rohanás le, ott villámgyors locsolása a koszorúnak, majd rekordot döntve 43 perc alatt átértünk Kisújbányára a Klumpásba, gyors ebéd, rohanás vissza, majd Ákost "kidobtuk" a munkahelyén, aztán haza...

De megint megállapítottuk, hogy a munka halad nélkülünk is remekül, bár én már nagyon szeretném, ha rend lenne az udvarban. Az, hogy a ház úgy néz ki, ahogy, nem is érdekel, én csak a szépen rendben tartott kertemet sírom vissza, de most már nagyon... Epekedve várom a szeptember végét, hogy visszakerüljenek a használható faanyagok a tetőre, a maradék meg bekerüljön a tárolóba, felkerüljenek a cserepek, ne legyen több tégla, és végre kihívhassam a markolót, hogy dobálja szét azokat a hatalmas földkupacokat... el akarom kezdeni a magaságyak legyártását, mert a szamócákat szeptember végén át akarom rakni a végleges helyükre, a málnát is át kell tenni, a lángvirágot, be kell fejezni a patakpartot és a több, és a többi... nagyon sok dolgot kéne csinálni, de nem megy semmi amíg ott vannak azok a hatalmas kupacok...

...és mint Óbányán mindig, most is nagyon jól éreztük magunkat. A helyszín, a társaság a szokásos, és mi mégis mindig (vagy talán pont ezért) ugyanolyan jól érezük magunkat. Kirándulunk, kutyázunk, jókat eszünk, beszélgetünk, olvasunk és ugyanezeket ismételgetjük mindig más sorrendben. Eközben a ház építése is szépen haladt, ha arra jártunk, benézegettünk, mi változott az adott napon. Voltak a héten olyan pillanatok, amikor annyira szakadtul nézett ki az egész, az valami hihetetlen, de a hét vége felé már magunk is meglepődtünk, hogy mennyire kezd összeállni az egész.