A tavalyi évhez hasonlóan, idén sem hagyhattuk ki, hogy eltöltsünk egy pár napot Óbányán. Terveztünk munkát is, de igazán csak olyanokat, amik sok időt nem vesznek el. Ha csak magunk lettünk volna, biztosan sokkal többet dolgozunk, de pesti kutyás barátaink is Óbányára tervezték az idei nyaralást, így összehangoltuk az időpontokat, és mivel ők nemcsak a helyi nevezetességekre voltak kíváncsiak, terveztünk rövidebb kirándulásokat is a vidéken. Igaz, hogy töredékét sem sikerült bejárni a környéknek, de most ennyire maradt idő. Majd mikor a sajátunkban fogunk aludni, és nemcsak hét nappal gazdálkodunk, hanem akár egy egész hónappal, vagy az életünkkel, akkor majd minden ezirányú tervünket megvalósítjuk. Azért jutott kirándulás így is minden napra.

Az első nap a pakoláson kívül azzal telt, hogy szökésmentesítettük, beagle biztossá tettük az udvart, hogy ne csak mi, hanem ők is felhőtlenül élvezhessék a nyarlásukat. Este sikerült egy helyes kis kölyköt is vendégül látnunk, úgyhogy volt hancúr, fogócska, és ami kell.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A második napunk már nem alakult ilyen szerencsésen, óriási zuhé kerekedett, így a délutáni túrázásunk kicsit kalandosan alakult, de a hét további részében szenzációs időnk volt (talán először ezen a nyáron). Az egyik korábban már bejárt útvonalat  ( Sophie sétája ) tettük meg kb. 90%-os páratartalomban, és helyenként bokáig érő sárban, az agyagos talajon csúszkálva. Utána igazi felüdülés volt a pihenőhöz érni. A fiúk gombát szedtek, mi pedig élveztük a kutyákkal együtt a túrát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Esténként igazi táborhangulatot varázsoltunk tábortűzzel, sütögetéssel, bográcsozással. Nekünk ez hozzátartozik Óbányához, mert más módon nem tudjuk ellátni magunkat a háznál, de elsősorban praktikus okai voltak ezeknek az esti főzéseknek. Napközben igyekeztünk valami gyors és könnyű, vagy előző napi kajával elhessegetni az éhségünket, helyette inkább kihasználva az időt túrázásra, városnézésre, míg este mindig volt idő, hogy összrakjunk valami időigényesebb ételt. Ettünk slambucot, jókai bablevest, tárcsáztunk, mikor mihez volt kedvünk...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Régi tervem volt, hogy egyszer áttúrázzunk Püspökszentlászlóra. A táv mindössze 6 kilométer, és a látvány, az útvonal fergetegesen szép. Éppenséggel nehéznek sem mondanám, mert emelkedőt csak egy helyen, Kisújbánya után kell mászni, de azt is betonúton, így garantáltan nem lehet úgy járni, mint mi az előző napon. Visszafelé volt fuvarunk, de eltökélt szándékom, hogy egyszer a Réka-völgyön keresztül térjünk vissza a faluba.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Menetközben több érdekességen is megakadt a szemünk. Elkészült a pihenőhely a Pisztrángos tavaknál, és a tavakat is szépen feltöltötték.Emlékszem, mikor hosszú idő után először jártunk itt, akkor még volt víz a tavakban. Mire megvettük a házat, már leeresztették. A kis önkormányzatok sajnálatos gazdasági helyzete miatt nehéz fejlesztésekbe belevágniuk, így aztán igazán dícséretes, hogy Óbányán, mióta kicsit jobban belelátunk az itteni viszonyokba, folyamatosak a fejlesztések. Még ha nem is óriási beruházások valósulnak meg, évről évre történnek apróbb szépészeti/kényelmi beavatkozások.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pedig hát munkát ad nemcsak a falu, hanem az erdő is. Ott jártunkkor még egy-két kidőlt fa emlékeztetett a tavaszi és nyári nagy esőzésekre, azóta viszont teljesen szabadon járhatóvá tették az Óbánya-Kisújbánya útvonalat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kisújbányán megnéztük a frissen felújított és átadott templomot, aztán folytattuk utunkat Püspökszentlászló felé.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A harmadik napon  Pécs volt az úticél. Az idei évben Pécs Európa Kulturális fővárosa , ennek megfelelően rengeteg a fejlesztés, beruházás. Ez meg is látszik a városon, nagyon szépen megújultak a közterek, a sétálóutca. A rengeteg probléma, csatározás és késések ellenére azt gondolom, hosszútávon csak profitálni fog ebből a város. A még nem elkészült részek (pl. Zsolnay negyed) idővel készen lesznek, és ha elég ügyesen szervezik a kulturális életet a vársban, akkor egy nagyon markáns arculatot lehetne hozzákapcsolni a névhez. Pécs többé nemcsak a magyar mediterrán város lenne, hanem lehetne Magyarország Firenzéje. Most mindenesetre sikerült a Pécs Cantat 2010 fesztivál idejére időzíteni az érkezésünket, ennek megfelelően rengeteg külföldi turista, igazi fesztivál hangulat várt bennünket utcazenével és főleg rengeteg ember.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(A nyomorgást már a kocsiban megkezdtük... :D )

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mi kis lakatunk. Véletlenek márpedig vannak... Az utazás előtt városunk Építők boltjában láttam meg, és annyira kis pici, aranyos volt, hogy egyszerűen nem lehetett ott hagyni, mondván majd jó lesz valamire! Szépen el is felejtettük, bent felejtettük az autóban, így aztán most éppen kéznél volt! Ennél szebb sorsot nem is álmodhatott volna magának ez a kis lakat. Örök emléke lesz a 2010. évi nyaralásunknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csütörtökön  pihengélős napot csaptunk, főzőcskéztünk, élveztük a jó időt, virágokat ültettünk a háznál, a fiúk fát vágtak, Ákos palacsintát sütött, szóval csak olyan nyugodalmasan eltöltöttük a napot. A pihenés, regenerálódás a kutyikra is ráfért ennyi izgalmas program után.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

Az új kenyér ünnepére igazi "kenyeres" programot találtunk ki. Nagyon régen voltam már Orfűn, így gondoltam betehetnénk ezt is a programba a hét folyamán. Amikor kiderült, hogy a faluban van kemencés étterem, ahol aznap igazi ünnepet rendeznek, nem is volt kérdés, hogy augusztus 20-án új kenyeret fogunk enni! Megkerültük a tavat, kutyákkal sétáltunk egy kicsit, majd betértünk a Muskátli Vendégő Kemencés udvarába (Kemencés udvar ). Az udvarban kiállítás formájában megtekinthetők hazánk nagyobb tájegységeinek kemencéi, tájház, régi, írott téglákból állított fal, és nyulász kopóink örömére egy helyes kis nyúl farm. Az ételek nagyon finomak, de sajnos csak idény jelleggel vannak nyitva, és célszerű előre helyet foglalni, mert nagyon sokat látogatnak el hozzájuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A jól sikerült ebéd után átmentünk a Malom Múzeumhoz, ahol a helyi termelők, alkotók tartottak kirakodóvásárt, majd felmentünk a kilátóhoz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az utolsó napon csak egy rövidke kirándulásra jutott idő, felmentünk az óbányai kilátóba, hogy csináljunk egy pár fotót a faluról, a házunkról.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                              *

 

Hol is tartunk? Felmerült a kérdés az utolsó napon. A kirándulás közben megállítottak, hogy olvassák a blogot, és alig várják a bejegyzéseket, de miért nem haladunk? Bürokrácia, pénzhiány?

Ha valaki ezt egy évvel ezelőtt kérdezte volna, azt mondjuk, hogy ezt a házat a húsz éves tervünk részeként vettük, dolgozgatunk rajta, ahogy erőnk, erőforrásaink engedik. Az igazat megvallva ez most így is van. De minél többet járunk le, annál erősebb a vágy, hogy minél előbb használható állapotba hozzuk. Így aztán pont a nyarlásunk előtt futottunk egy kört a bankuknál, milyen esélyeink lennének a házzal? Hiszen lássuk be egy gazdasági épületről beszélünk, aminek a nagyrésze vályog. Sosem lakták, nincsenek közművek.

Ennek ellenére nagyon biztattak bennünket, és sikerült egy olyan konstrukciót találnunk, ami egyezik a mi elképzeléseinkkel is. Ehhez mérten ebben a hónapban elkészülnek a tervek, benyújtásra kerül az önkomrányzathoz engedélyezésre, majd ha minden jól megy, akkor január elején elindítjuk a hitelkérelmet. Reményeink szerint márciusban neki tudunk ugrani az építésnek, és ha az égiek is segítenek, akkor 2011. szilveszterét már lent fogjuk ünnepelni. Egy pillanatig sem bánjuk azonban, hogy így alakult. Van egy skandináv mondás, pontosan nem tudom idézni, és a számok sem biztos, hogy pontosak, de lényegét tekintve a következő: Tervezd a házad öt évig, építsd meg öt hónap alatt. Mi lassan két éve tervezgetünk, és még mind a mai napig számtalan újabb ötlet jön elő, mit, hogyan, honnan. Már túlvagyunk egy konyhatervező programon, számtalan blog átnézésén, ötleteléseken a tervezővel, egymás között. A végleges verzió most ölt alakot. Már ott tartunk, hogy a dugaljak és kapcsolók helyeit tervezzük, mert már tudjuk, hová, milyen bútor kerül. Rengeteg dologra kell figyelni. Aztán ott a kert. Arra vonatkozóan is készítettem még régebben egy tervet, ami már most borult, mert a telek adottságai, a meglévő növények, fák (pl. tavaly nem volt egy szem ringlónk sem, idén pedig roskadozott a fa, így amit mi levittünk csemetét, költözik haza, és más fát kell kitalálnunk a helyére) némiképpen módosították a terveket. Mégis azt gondolom, hogy kellett ez a két év, hogy megtapasztaljuk, mikor milyen fényviszonyok vannak, hol kell védenünk a házat, a telket, hol lehet kicsit nyitottabbá tenni. Ez nagyban befolyásolja a ház és a kert leendő képét.

Tervezem, hogy amint véglegesednek a tervek, és publikussá tehető, egyesével bemutatok minden szobát, helyiséget. Hol milyen színvilágot, anyagokat képzelünk el, hová milyen hangulatot tervezünk.

 

 

Köszönöm, hogy nemcsak magunknak írom ezeket a bejegyzéseket, hogy mást is érdekel ennek a kis háznak története, sorsa. Köszönöm, hogy olvassátok, érdeklődtök!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.