Immár sokadszor. Addig is, míg nem tudunk bent haladni a munkáinkkal, muszáj valami mással foglalkozni. Mostanában vissza kell fogjuk magunkat anyagilag, túl sok a plusz költség, nem nagyon marad a hó végére miből kiszorítani a házra valót. Szerencsére most holt szezon van esküvők, ünnepek, családi események terén (csak a karácsonyt éljük még túl…), viszont a folyamatosan növekvő üzemanyagárak még így is visszavetnek majd bennünket az elkövetkezendő hónapokban. Jókor jön a tél… kevesebbet tudunk lemenni, hiszen fűtésünk még nincsen, időzni nem tudunk, ha bejönnek a fagyok, a kertben sem nagyon lehet csinálni semmit.

... az élet. A miénk meg különösen, főleg mostanság... Munka, munka, munka. Másról sem szól az életünk. Ami engem illet, még a múlt heti óbányai nyaralást is kőkeményen meghatározta, de azóta sincs nyugtunk. Így a mai látogatásunk is csak rohanással telt. Rohanás le, ott villámgyors locsolása a koszorúnak, majd rekordot döntve 43 perc alatt átértünk Kisújbányára a Klumpásba, gyors ebéd, rohanás vissza, majd Ákost "kidobtuk" a munkahelyén, aztán haza...

De megint megállapítottuk, hogy a munka halad nélkülünk is remekül, bár én már nagyon szeretném, ha rend lenne az udvarban. Az, hogy a ház úgy néz ki, ahogy, nem is érdekel, én csak a szépen rendben tartott kertemet sírom vissza, de most már nagyon... Epekedve várom a szeptember végét, hogy visszakerüljenek a használható faanyagok a tetőre, a maradék meg bekerüljön a tárolóba, felkerüljenek a cserepek, ne legyen több tégla, és végre kihívhassam a markolót, hogy dobálja szét azokat a hatalmas földkupacokat... el akarom kezdeni a magaságyak legyártását, mert a szamócákat szeptember végén át akarom rakni a végleges helyükre, a málnát is át kell tenni, a lángvirágot, be kell fejezni a patakpartot és a több, és a többi... nagyon sok dolgot kéne csinálni, de nem megy semmi amíg ott vannak azok a hatalmas kupacok...

...és mint Óbányán mindig, most is nagyon jól éreztük magunkat. A helyszín, a társaság a szokásos, és mi mégis mindig (vagy talán pont ezért) ugyanolyan jól érezük magunkat. Kirándulunk, kutyázunk, jókat eszünk, beszélgetünk, olvasunk és ugyanezeket ismételgetjük mindig más sorrendben. Eközben a ház építése is szépen haladt, ha arra jártunk, benézegettünk, mi változott az adott napon. Voltak a héten olyan pillanatok, amikor annyira szakadtul nézett ki az egész, az valami hihetetlen, de a hét vége felé már magunk is meglepődtünk, hogy mennyire kezd összeállni az egész.

A tavalyi évhez hasonlóan, idén sem hagyhattuk ki, hogy eltöltsünk egy pár napot Óbányán. Terveztünk munkát is, de igazán csak olyanokat, amik sok időt nem vesznek el. Ha csak magunk lettünk volna, biztosan sokkal többet dolgozunk, de pesti kutyás barátaink is Óbányára tervezték az idei nyaralást, így összehangoltuk az időpontokat, és mivel ők nemcsak a helyi nevezetességekre voltak kíváncsiak, terveztünk rövidebb kirándulásokat is a vidéken. Igaz, hogy töredékét sem sikerült bejárni a környéknek, de most ennyire maradt idő. Majd mikor a sajátunkban fogunk aludni, és nemcsak hét nappal gazdálkodunk, hanem akár egy egész hónappal, vagy az életünkkel, akkor majd minden ezirányú tervünket megvalósítjuk. Azért jutott kirándulás így is minden napra.