Legutóbb még arról írtam, hogy itt az ősz, most pedig ugyanezt mondhatnám a télről is. Ezelőtt egy héttel még rövid ujjúban flangáltunk, a mostani hétvégén pedig már a téli vadászós szerelésem felét magamra aggattam, és bizony a gumicsizma is jó szolgálatot tett.

Kutyás barátaink érkeztek erre a hétvégére Budapestről, és én oly sokat áradoztam már Óbányáról, hogy muszáj volt lemennünk. Az idő eléggé ramaty módon indult, de ahogy megérkeztünk, az eső is feladta, így bőven volt lehetőségünk arra, hogy a Kisújbánya felé vezető utat bejárjuk oda-vissza. Magam is mindig elcsodálkozom az útvonal szépségén, és hiszem, hogy ezt a csodálatot, szeretetet a táj és Óbánya iránt másokra is át tudjuk ragasztani. Mondják, a kutya olyan, mint a gazdája, és fordítva. Amennyire boldogok vagyunk mi, legalább azt a boldogságot látom Dorka és most már Sophie arcán is, mikor leérünk. Ez a mostani kirándulás bizonyítéka volt annak, hogy mi is és kutyáink is képesek ezt az örömöt szétárasztani a velünk érkezőknek. Sokat álmodozunk róla, hogy milyen lesz, ha a saját házikónkban látjuk vendégül a barátainkat. Vannak napok, amikor csak ez éltet. Hogy majd egyszer egy téli, havas estén velünk lesznek a szeretteink, barátaink, begyújtunk a kályhába, hallgatjuk, ahogy pattog a tűz, közben forralt bor, mézeskalács és karácsony illat lengi be a házat. Kint a kemencében sül a friss kenyér a vacsorához, és ha kinézünk, elámulunk a havas tájon, a hegyeken. A kutyák, és addigra már egy macska is, kényelmesen nyújtózkodnak a szőnyegen az aznapi séta után.

Itt az ősz. Egyre kevesebb a munka a kertben, egyre ritkábban kell nyírni a területet, a kiskertben is alig van már virág. Családi események magukkal sodortak bennünket is, így nem nagyon jutott idő arra, hogy bejegyzéseket szerkesszek, de azért tevékenykedtünk a háttérben.

Amíg tart a vénasszonyok nyara, ezzel a gyönyörű, napos idővel, vágyunk le. Az erdő egyre szebb, színesedik, hullnak a levelek a fákról. Sokan éreznek még hasonlóan, így igyekszünk hétköznapra időzíteni az utazásainkat, mert akkor élvezhetjük igazán a csendet, békét, amiért megtetszett ez a falu. A hétvégék zsúfoltak, sok a kiránduló, turista, és bizony számunkra ez nemcsak azzal a kellemetlenséggel jár, hogy nagy a zsivaj. Körülbelül egy hónapja kezdődött a problémánk...

16 nappal ezelőtt gyarapodott a mi kis falkánk. A paksi menhelyről hoztuk ki Sophiet, a bújós kis 6 éves mamikát . Eléggé leköti minden időnket a két nőszemély, de attól még nem áll meg az élet, meg különben is éppen ideje volt megnézni, hogy mennyire lehet póráz nélkül sétáltatni. Mi lehet Óbányánál megfelelőbb egy ilyen akcióhoz? Anyukámmal és a két kutyával felkerekedtünk, hogy megkeressük a kilátóhoz vezető utat.

Tavasszal egyszer csak azt vettük észre, hogy lett a hegytetőn egy kilátó. Egyik héten még híre, hamva sem volt, aztán meg ott magasodott. Régóta birzgálja a fantáziánkat, de nem sikerült rálelnünk, mikor felmentünk a Réka-várhoz.

Gondoltuk, majd most! Az elképzelés csupán annyi volt, hogy felmászunk, készítünk 1-2 fotót a völgyről, a faluról, aztán leereszkedünk.

2009. 06. 16. kedd

Előzetes érdeklődés után megtudtuk, hogy a kedd az a nap, mikor a polgármester úrat el lehet érni a településen hivatalos minőségében. Így egy gyors szekszárdi kertészeti árudai vásárlás után már mentünk is a kis falunkba, hogy még elcsíphessük.

Közel egy órás megbeszélés után sok mindent megtudtunk a településről, például hogy milyen belső szabályok vonatkoznak az itt élőkre. Ezekből azért akad néhány, hiszen mégiscsak egy nemzeti parkról beszélünk (zajrendelet, parkolási rend...)! Megtudtuk azt is, melyik problémával kihez kell fordulnunk, és mondhatom, igazán összetartó kis településnek néz ki innen kívülről.

A polgármesteri vizit után kis kertészkedést terveztem, illetve a budin terveztünk még némi alakítást. Igazán nem akartunk sokat tenni, csak egy kicsit érezni, hogy dolgozunk a MIÉNK-ért.

... elragadnak magukkal a hétköznapok, álmodozom egy szebb világról, könnyebb életről. Összetörtem lelkileg. Megesik. Egy darabig hadakoztam, most már inkább beletörődtem. Vágyom a szebb életre, az elképzelt szebb életünkre. Nagyon mocskos világot élünk, és nem tudom, hogy akarok-e én ennek része lenni...

Múlt hétvégén már odáig jutottam, hogy az egyetlen kitörési pont az életemből ez a ház lehet. Felmondom az eddigi életemet, leköltözök. Veszek egy tehenet, egy kecskét, vajat, sajtot csinálok és saját készítésű kenyeret a saját készítésű kemencémben. Láttam magam, ahogy reggel kiengedem a tyúkokat kapirgálni, miközben összeszedem a tojásokat, utána rendbe rakom a konyhakertet, leszedem az éppen érő gyümölcsöket, majd neki állok ebédet főzni az én drága uramnak. Közben Dorka napozik a teraszon, vagy együtt járják az ellenőrző körüket a befogadott macsekunkkal.

Az álmot nem adtam fel, de bármennyire is fáj, rosszul esik, megvisel, muszáj helytállni a mostani életemben. Így maradt két nap boldogság, amit azzal töltöttünk, hogy kicsit közelebb kerüljünk az ÁLOM-hoz...

Walt Disney szerint: „Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni.”