Semmilyenben és mindenben. Nem szeretném, ha stílusok közé kellene szorítanom a ház bútorzatát, hangulatait. Szeretem a természetes anyagokat, színeket, a sok fát. Szeretem, ha élhetőek a terek, ha használhatóak a bútorok nem pedig dísznek állnak az adott térben. Szeretem a szép, igényes dolgokat, amikben sok a munka, ugyanakkor nem szeretem a túlzottan agyondíszített holmikat. Tisztaság, egyszerűség ezek a kulcsszavak.

A mi stílusunk a kicsit skandináv, kicsit country, kicsit mediterrán, de mindenképpen hagyományokra épülő, szerethető lakberendezési stílus.

... meg is mutatjuk őket! Ha valaki hasonló szép tervet szeretne csináltatni, keressen bátran, felhatalmazásom van a tervező-barátnémtól, hogy kiadhatom az elérhetőségét.

A téli időszakban munkát nem ad a ház, így a tervekről fogok írni, leírom az elképzeléseinket anyagokról, színekről, elrendezésről... remélem, nem találjátok majd unalmasnak ezeket sem.

 Földszinti alaprajz

 Tetőtéri alaprajz

Elég röhejesen hangzik, de nagyon jól állunk a ház berendezésével… Azt most ne feszegessük, hogy egyébként még nem is beszélhetünk házról, a beköltözés pedig még egyelőre olyan messzeségben van, hogy csuda, ennek ellenére igenis JÓL ÁLLUNK!

Na, hát az úgy van, hogy az én anyai nagyapám asztalos mester volt, és mind a mai napig őrizgetjük keze munkáit, most is az ő általa készített teázó asztalnál ülünk le minden nap reggelizni. Apai ágon viszont egy igazi sváb családról beszélünk, akik megőrizgették a családi bútorokat, és bár ahogy nőtt a család úgy kerültek egyre messzebb egymástól az egyes darabok, de azért még így is van egy-két darab a mi szűkebb családunk birtokában. Ezeknek a bútoroknak a nagy része bútorrestaurátor révén már felújítva várja méltó helyét a házban, de még mindig akad számos kisebb használati tárgy, amin dolgozgatnunk kell. A harmadik, és egy ben örök beszerzési forrásunk a vatera… Több remek darabot sikerült már beszereznünk, és nincsen nap, hogy ne néznénk szét újabbak után kutatva. Egyéb forrásaink: az Erdélyben minden év októberének második hétvégéjén megrendezésre kerülő Feketetói vásár, nyaralásaink, utazásaink során beszerzett otthagyhatatlan csecsebecsék, vásárok, és amit most nagyon várok… az október végi toszkánai utazásunk, ahol a környék bolha- és antikpiacainak állandó résztvevője leszek. Ha majd publikus lesz a terv, akkor minden szobáról pontos leírást fogok készíteni, hová mit terveztünk, milyen anyagokat akarunk használni, milyen lesz a színvilág, stb. Nem szeretnék klasszikus értelemben vett parasztházat, inkább egy élhető, a mai kor igényeinek is megfelelő, hívogató vidéki házat. Amiben elegyednek a sváb bútorok a mediterrán stílussal és nagypapám munkáival. Olyan életteret szeretnénk, ami felnőttnek, gyereknek és kutyáknak is minden igényt kielégítő.

Bármennyire is jól állunk, azért számos dolog hiányzik még a stafírungból. Ezeknek külön kívánságlistát állítok össze. Egyrészt magunknak, hogy lássam, mi minden vár még beszerzésre, másrészt azoknak az olvasóknak, akik éppen lomolás előtt állnak, és meglátnak a listán ezt-azt, amire már nincs szükségük, hátha meg tudunk egyezni… úgyhogy lehet bújni a listát, és jelezni, ha valaki felkínálná a hiányzó tárgyat! Ez izgalmas lesz! Éljen az újrahasznosítás!

2010. július 30. Lilla barátném bejelentkezett a statikussal feltérképezendő a házat. Az igazság az, hogy mi nagyon szeretjük a kicsikét, de mikor ilyen emberek jönnek hozzánk, akiknek ez a szakmájuk, és a velejéig belelátnak szegény kis párába, mindig rá kell jönnöm, hogy nekünk is minden bizonnyal csak a hozzá kapcsolódó emlékeink miatt olyan szép. Szóval, mindenféle műszerekkel felszerelve, reflektorokkal megvilágítva, hozzáértők fejcsóválgatásai közepette az emberbe kicsit beköltözik a para. De ezt oldandó barátokat is hívtunk az estére. Az apropó pedig az volt, hogy három (csak kettő vett részt a "bulin", Laci csomagban kapta meg a vacsit és a tortát) születésnaposunk is volt, így intéztem egy tortát, bevágtuk a tárcsát, és nagyon jól elszórakoztattuk magunkat, míg a többiek a házat mérték fel. Sajnos a vacsora meghozta az esőt, nem is akármilyent! Volt futás, és a leendő nappaliban tortaevés kézzel, mert még a tányérokat sem tudtuk elmosni, és bemenekíteni. Egyébként mostanában akárhányszor lejutunk, mindig esik. De nemcsak olyan kis szemerkélős esőről beszélünk, hanem olyan igaziról. Nekem olyan érzésen van tőle mindig, mintha Gyimesben lennénk. Ott nyáron menetrend szerint délután 3-4 körül megérkezik az eső, úgyhogy alapkövetelmény az esőkabát és a gumicsizma. Így van ez Óbányán is mostanában.

Úgy tűnik, ez most már így marad… Örökös csúszásban vagyok a bloggal. Ha egészen őszinte akarok lenni, semmi fene nagy érdekfeszítő dolog nem is történik velünk, lassan, szépen haladgatunk a munkákkal. A szomszéd felé pl. nagyon szépen rendbe tette Ákos és apukája a kerítést, lényegében csak 2 oszlopot kell kiegyenesíteni, és jöhet az új kerítésdrót. Ennek nagyon örülök. Nem gondoltam, hogy ennyire gyorsan fog menni, de ennek az lehet az oka, hogy fogalmam sem volt róla, hogy mit jelent a flexelés. Illetve persze az ember lánya el tudja képzelni, hogy van az a korongos bigyó, ami szikrákat hány, miközben forog, és levágja – esetünkben – a kiálló vasrudakat. De hogy egy teljes 45 méteres szakaszt sikerül 2 óra alatt megcsinálni, hát azt azért nem gondoltam. Közben megrendeltük hátulra az akácoszlopokat, úgyhogy előbb-utóbb most már sort kerítünk a kerítésállító bulira, amire minden barátunk hivatalos lesz.