mert ezt mi már így szeretjük, így szoktuk meg. Na, de ennyire azért nem egyszerű az életünk... Már csak azért sem, mert nálunk ugye a "gyár" diktál, úgyhogy a hétvégék gyakran nem hétvégére esnek, hanem hétköznapra (emiatt vagyunk lent most is éppen, hétvégén pedig otthon leszünk), az ünnepnapok is vagy összejönnek vagy nem. Na, hát most sem volt ez másként, az első két napon munka volt, esténként pedig temetőjárás. Így aztán az első két napra kölcsönadtuk a házat. Ez volt az első alkalom, hogy úgy voltak vendégeink, hogy mi ott sem voltunk. Ez volt a vízválasztó... Lenne bátorságunk, jó szívvel tennénk-e, akarunk-e időt feccölni ebbe, illetve megérné-e?

A válasz igen és nem. Igen, jó szívvel hagytuk itt a házat, bátorságunk is van hozzá, az időnket sem sajnáljuk, biztosan meg is érné, de azt tudtuk az elejétől, hogy kiadni nem szeretnénk a házat, vagy legalábbis idegeneknek semmiképpen sem. Persze soha nem mondd, hogy soha, ki tudja, mit hoz még az élet, éppen ezért a házat magát is úgy terveztük meg, hogy akár önálló, különbejáratú apartmant is ki lehessen benne alakítani. Na, de ez nem egy mostani történet, először a házat kéne befejezni, a témától meg ne térjünk el... Szóval, átestünk a tűzkeresztségen, mi nem bántuk, reméljük, a vendégeink sem!

Szombaton pedig már szabadon mi vettük birtokba a házat, és jöttek-mentek a vendégek. Anyuék jöttek Annával és apai nagynénémék, mi pesti-paksi barátainkkal, vasárnap pedig anyai nagynénémék. Így aztán a négy nap alatt bennünket leszámítva 14-en fordultak meg a házban.

Barátainktól kaptunk egy nagyon finom és iszonyú gusztusos almáspitét GARHOF felirattal, kétnapos vendégeinktől pedig fogast az előszobába! Elhalmoznak bennünket... köszönjük mindenkinek! A következő bejegyzésben a receptet is leírom...

A konyha ugyan nincs kész, de azért mégis belevágtunk... Adjon valaki egy munkamentes hetet mindkettőnknek, hogy lent be tudjuk fejezni a dolgunkat! Légyszi! Na, jó, nem álmodozom...

Lassan, lassan, de azért haladunk... a nappalira még két nap kell, aztán már csak a fürdő marad. Jól hangzik, csak közben kint is rengeteg a teendő. Haladni kell ott is, mert ott tényleg szorít az idő. A mínuszokban nem lehet majd felszámolni a kertet, felásni, trágyázni. Rendbe rakni a szerszámost, kaput, utat csinálni, hogy ne nyakig érő sárban kelljen bejárni a házba. Ezeken kívül egy hőszigetelt kutyaházat is beígértünk Bobinak, a szomszéd kutyának, aki a tavalyi télen sikeresen túlélt egy tüdőgyulladást, de még egyszer nem szeretnénk ezt végignézni.

Haladunk, haladunk... mantrázom... közben pedig vendégeink is vannak. Egyre sűrűbben. Néha már zsong a ház, és ez jó! Legalábbis én ezt szerettem volna mindig...

Már két hete terveztük, hogy elmegy a család közösen kirándulni, de akkor Anna hirtelen betegsége közbeszólt. Ehhez mi minden szükséges kelléket megvettünk, értsd gyerekhordozó hátizsákot a Decathlonban. A gyereket sikerült jól belelkesíteni, így az Óbányára való megérkezés után mindjárt hangos sé, sé (sétáljunk, sétáljunk) kiáltással jelezte, hogy Őt most azonnal ültessük be a zsákba, és induljunk már! Így viszonylag gyorsan sikerült végigjutnunk a falun a következő módon: először Dorkát "sétáltatta" az apja hátán ülve, aztán pedig Sophiet. De azért igazi túrázó módjára bottal is sétált, mint a nagyok!

mert volt segítségünk, így nem egyedül kellett megoldani mindent... Most nem azért, hogy fényezzem magunkat, de négyen mindig annyit haladunk... egyszerűen jók vagyunk és pont.

Ákos lepácolta a háló gerendáit, én a födémdeszkákat, anyu rendbe tette a virágos kertet és apunak segített a fűnyírásnál a szegélyeknél, apu pedig még az utcán is lenyírta a füvet a buszmegálló környékén, úgyhogy a falugondnoknak nem sok munkát hagyott. Ha mindezt kettőnknek kellett volna megcsinálnia, akkor még hétfő este se végeztünk volna, így viszont... sőt, este még az újdonsült búvárszivattyút is kipróbáltuk, végiglocsoltuk a kertet! Szuper lesz!

A veteményesben nagyon komolyan nyomakodik a retek, a borsó, a saláta, a spenót, a vöröshagymák. Jövő hétre már a répa és a fokhagyma is szépen kirajzolja a sorát, most még nem látszanak a képeken. A fűszernövények közül a tárkony kb. a duplájára nőtt, és az oreganó is kis leveket hozott...

A medvehagymafesztivál már-már kötelező elem lesz nálunk, így a sziklakert újabb növényekkel való feltöltése után Orfű felé vettük az irányt. Bár még csak most készült el, de már mosz szeretem ezt a két minikertet... a virágos már most olyan szép látványt nyújt a teraszról, hogy csuda, mi lesz pár év múlva, mikor mindenhol elterjednek a növények! A fűszernövényesben pedig ha igazán megbokrosodik a rozmaring, a levendula, a kakukkfű, az oreganó, a zsálya, a vályúban pedig kikelnek a bazsalikomok, olyan illat lesz még a szép látványhoz, hogy minden a főzésre fog csábítani bennünket!