Igen, igen! Ez már majdnem a vége… maga a kerítés tulajdonképpen készen van, mindenhol a szép új áll, még két dolog van hátra, valami szép, és mindenképpen természetbe olvadó zománcfestéket keresni a szomszéd felöli fémoszlopok lefestéséhez, illetve szintén ezen az oldalon a kerítés tövébe kavicságyat terveztem, hogy ne csapjon fel, és nőjön bele a gaz a kerítésbe. Meg hát sokat lendítene a fűnyírás sebességén is…

Nagyon komoly ütemtervet találtunk ki tegnap hazafelé a kocsiban. Húsvétot leszámítva minden hétvégére beterveztük azokat a munkákat, amiket még el kell végeznünk a kertben. És hogy miért a kertbe tervezzük a munkáinkat még mindig? Bizony, az engedélyünk még mindig várat magára! Utolsó határidőnek május 8-át adtuk a hatóságoknak, ugyanis addig tartanak ki a kerti munkálataink… Ez alatt meg kell érkezni az engedélynek, le kell telnie a fellebbezési időnek, és az építkezés megkezdése előtti bejelentési határidőnek. Ez annyit jelent, hogy ha a héten nem jön meg az engedély, akkor borul a mutatvány… Amíg ezek a körök viszont nem futnak le, még csak el sem kezdhetjük ásni az alapot! Tiszta agyrém…

Addig is itt vannak a hétvégi képek, köztük néhány tetszetős Sieberztől származó nárcisszal, aminek csodájára jár az egész falu. 

Ez a munka - csak úgy, mint idáig minden kerítés projekt - jelentős előkészítést igényelt. Ahhoz, hogy egyáltalán hozzáférjünk az oldalsó kerítéshez, a maradék fát is fel kellett dolgozni. Ez egy gyors ötlettől vezérelve szerdán meg is történt. Jó néhány köbméter fát mozgattunk meg, és hamarosan be is telik a közel 7 m3-es tároló... egy ideig nem kell azon gondolkodnunk, mivel fűtjük télen a házat. 

Hát, ezt is megértük két év után... lassan, de biztosan kutya-és vadbiztos kerítésünk lesz. Na, nem mintha a kutyák annyira törekednének kifelé, a vadak meg befelé, de a szépérzékemet mondhatni igen erősen bosszantotta már. Arról a sok szemétről nem is beszélve, amit odahordtak a kerítés tövébe "erősítés" gyanánt. Gyakorlatilag egy fél kórházi kórtermet be tudnánk rendezni vaságyakból... Ugyan most "csak" a hátsó rövid oldallal végeztünk, de jövő hétvégén meglesz a buszmegálló oldala is. Ha elég ügyesek leszünk, akkora szomszéd felé is sikerül eljutnunk legalább egy darabon...

Egyrészt nagyon kellett már Óbánya, másrészt nagyon kellett már a pihenés. Még akkor is, ha aktív az a pihenés, és nem az a nyugágyban fetrengős. De mostanában ilyesmire nem is nagyon számítunk, tekintve a terveket, és azt a felettébb nagy koppanást, amit akkor hallhattatok, mikor megkaptuk az egyik volt potenciális kivitelezőtől az árajánlatát. Mit van, mit tenni, van két szép kezünk, ami ha most még nem is túl erős, az építkezés végére mindenképpen azzá válik. Még az is felmerült, hogy feladjuk az álmot, eladjuk az egész kócerájt, aztán éljük a szokásos kis életünket. De aztán győz a szív (néha annak is kell győznie), és az észérveket a sarokba hajítva csak elindulunk 5 napra, hogy megküzdjünk a lehetetlennel… mert Ákos egy HŐS, én meg egy HŐSNŐ! Csak így egyszerűen… és nem is tehetünk róla.

Tegnap megint találkoztam a tejeskocsival...

Ezt énekelte:

Bumfalva, Bumfalva ott lakom én,

Ott gyártjuk a tejet Riska meg én,

Vasárnap a Riska nem ad tejet,

Folyton csak azt bőgi munkaszünet!

No comment...