Egyrészt nagyon kellett már Óbánya, másrészt nagyon kellett már a pihenés. Még akkor is, ha aktív az a pihenés, és nem az a nyugágyban fetrengős. De mostanában ilyesmire nem is nagyon számítunk, tekintve a terveket, és azt a felettébb nagy koppanást, amit akkor hallhattatok, mikor megkaptuk az egyik volt potenciális kivitelezőtől az árajánlatát. Mit van, mit tenni, van két szép kezünk, ami ha most még nem is túl erős, az építkezés végére mindenképpen azzá válik. Még az is felmerült, hogy feladjuk az álmot, eladjuk az egész kócerájt, aztán éljük a szokásos kis életünket. De aztán győz a szív (néha annak is kell győznie), és az észérveket a sarokba hajítva csak elindulunk 5 napra, hogy megküzdjünk a lehetetlennel… mert Ákos egy HŐS, én meg egy HŐSNŐ! Csak így egyszerűen… és nem is tehetünk róla.

Igazi tavaszi időt jósoltak a hosszú hétvégére, és volt akkora mákunk, hogy kis híján nyári lett belőle, így gyakorlatilag reggel 7-től mindennap verőfényes napsütésben dolgoztunk. És hogy felettébb szerencsés mivoltunkat még tovább fokozzuk, kutyás barátaink segítségét is sikerült megnyerni ehhez az egészhez! Ennek eredményeképpen rengeteget haladtunk a hétvégén, illetve a ráhúzott plusz fél napban, valamint Ákos még két délelőttjén.

Amivel megvagyunk:

Mindennemű felaprított fa betárazva a fatárolóba, ősszel emelt boszorkányégető máglyarakás elégetve, a kerítésoszlopok hántolva, égetve, fű tavaszi frissítése végrehajtva, maradék, potyadék gallyak, levelek összegyűjtve, hátsó vakolat leverve, járda feltörve, leendő nappaliból MINDEN kihordva, aljzat kövei, téglái felszedve, szortírozva, további felhasználásig tárolási helyükre szállítva, aljzat kiszedve a szükséges mélységig, ablak, ajtó kibontva.

Még két hasonló nagy melóra kell összekapnunk magunkat, amiből az egyiket reményeim szerint a hétvégén sikerül kivitelezni. Ez a bizonyos örökösen elhúzódó kerítésbontás és állítás, amit én rendkívül fontosnak gondolok, de néha az az érzésem, hogy csak én gondolom annak. Egyrészt sokat lendítene a telek állapotán, másrészt sokkal inkább biztonságban érezném a kutyákat és főleg a majd érkező építőanyagokat.

De nemcsak munkáról szólt a hétvége, hanem végre élveztük a hónapok óta tartó szürkeség után a napsütést, valamint a faluban uralkodó fesztivál hangulatot. Igazi illatos (kemencés lángos, gulyás, grillhús), látványos (játszóház, kirakodóvásár) ünnep kerekedett. Az embernek olyan érzése volt, mintha a Művészetek völgyében járt volna. Ami pedig a gurítást illeti… nagyon jól megkomponált, igazi látványosság, amit nagyon élveztek a nézők. Számomra teljesen meglepő módon rengeteg turistát vonzott a rendezvény, igaz idén magam is több újságban találkoztam vele a programajánlóknál.

Ilyen munkák, és esti programok után persze úgy dőltünk ki minden este… teljesen átálltunk a falusi ritmusra, fél 6-6-kor kelés, de 8-kor már ágyban voltunk. Na, most az a jó ebben, hogy azóta eltelt egy hét és nagyon nem akaródzik a szervezetemnek visszaállnia a régi bioritmusba. Tegnap már sikerült annyit elérnem, hogy csak fél 10-kor húzzon be az ágy… gyakorlatilag lőttek a jó kis varrogatós, Vészhelyzetes, dr. House-os, Született feleségekes estéimnek… Apropó varrás… a hétvégén mi is csatlakoztunk a kirakodóvásár árusaihoz a GARHOF portékákkal…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.