Valaki dobjon meg 10 millió forinttal! Most! Megőrülök, hogy itt egy szuper kis csapat, akik úgy dolgoznak, mint az álom, pontosan, tisztán, teljesen alkalmasak mindennemű egyedüli munkára, ugyanakkor kérdeznek, nem pedig kész tények elé állítanak minket. És lelkesek!!! És imádnak nálunk dolgozni! Legalábbis mindegyik ott dolgozó szóvá tette, hogy mennyire szép ez a hely, és hogy olyan jó idejönni minden reggel. Hát, kell ennél több??? Kéne… az a pénz… és ha lenne, akkor hátradőlnénk, hetente egyszer-kétszer lejárnánk fotózni, és nyár végén bepakolnánk a bútorainkat… ugye milyen jól hangzik? A szomorú az, hogy július 9-én véget ér a szép világ, levonul a csapat, és nekünk marad a kőkemény valóság, a munka, az egyre szűkülő anyagi keretünk, és a remény, hogy a következők is lesznek ennyire jók. Ha nem, hááát, abba inkább nem gondolnék bele…

Annyi minden történik az utóbbi időben házunk táján, és mi mégis mély hallgatásba burkolóztunk… Ennek igen egyszerű oka van, most már napi szintű elfoglaltságot jelent a ház és a vele kapcsolatos teendők… a helyzet nagyjából a következő: iszonyatos régészeti ásatások közepette az ember kiásta, lebetonozta, majd felfalazta a vízóraaknát. Igen hosszadalmas, de rendkívül profi munka. Olyan három és fél köbméter földet kellett megmozgatnia a nálunk található rendkívül köves és agyagos és folyton nedves fajtából… a végeredmény egy szépséges akna, egy tropára ment bal kéz, amit kimart a cement. De megérte! Legalábbis ezzel biztatom mindig, mikor jajveszékelve hajlítja be az ujjait.

Rohannak a hetek, és látványosan még mindig nem haladtunk. Tulajdonképpen minden adott a kezdéshez, jogerős építési engedély a kezünkben, alap kitűzve, tereprendezés készen (értsd: járda feltörve, vízvezeték feltárva, az útból elvezetve). Az építkezést be is jelentettük a hatóságok felé, hivatalosan 2011. május 21-én megnyitottuk az építési naplót. Az alap kiásását a hétre terveztük, és most mégis tipogunk... Látva az előttünk álló igencsak esküvődús évet, ami viszi a megtakarításainkat, és gyakorlatilag minden második hétvégénket, újfent gondolkodóba estünk... és alkudozunk... A jelenleg esélyes verzió, hogy mégis vállalkozóval kezdjük meg a munkákat. A mostani gondolatmenet szerint aljzatbetonig ők csinálnának mindent, plusz a régi részen a nyílások bontása is az ő dolguk lenne. Csütörtökön még egy utolsó egyeztetés, és eldől a sorsunk... a felvonulástól számítva két héten belül kész az egész munka, vagy még szeptemberben is a drénezést szervezzük... szóval, szurkoljatok, hogy kapjunk egy szuper kis ajánlatot!

Bevallom azt hittem, hogy május ilyenkorra már régen túl leszünk az alapozáson, pedig a munkámból adódóan már megtanulhattam volna, hogy a hivatalok nem szeretik a kapkodó embereket (csakúgy, mint a mezőgazdaság – szokta volt mondani apukám). Pedig hát a kapkodástól nem kicsit vagyunk messze, éppen megállapítottam, hogy felettébb kényelmesen és főleg HIGGADTAN állunk hozzá ehhez az egész építkezés dologhoz. Ennek nagy valószínűséggel az az oka, hogy nem az építkezés kellős közepén lakunk (ilyen is volt már, és szó se róla, azt nem kicsit viseltük nehezen), meg különben sem sietünk, ismerjük az anyagi kereteinket, ezt nem fogjuk befejezni idén akkor sem, ha a fejünk tetejére állunk. Így aztán az, hogy másfél hónapja ül a földhivatal a telekösszevonásunkon (amire egyébként, mint kiderült lassan egy hónapja kiadták az engedélyt, csak nem értesítettek róla sem minket, sem az ügyvédet!!! -> agyrém a köbön…), és hogy arra várunk, hogy végre hatályos legyen már az építési engedélyünk, már szinte fel sem tűnik… egy dolog zavar ebben az egészben, hogy egy ásónyomot nem ejthetünk addig a területen… de mivel május 9-re ígérték a jogerős építési engedély postázását (az ismerve a hivatalokat és postát, kb. 16-ra ide is ér), így úgy döntöttünk, kijelöljük az alapot!