Tegnap voltunk a vállalkozóval tárgyalni, és úgy gondolom sikeresnek mondhatjuk a megbeszélést. Tetszik, hogy hajlanak a kompromisszumokra (persze mi is), sőt valamikor ők ajánlanak ötleteket, megoldásokat. Mi persze laikusként bólogatunk, de szívesen elmagyaráznak érthetően mindent és érvekkel támasztják alá, miért is úgy kellene csinálni a munkát, ahogy ők mondják. Eddig igazuk volt és nem is csalódtunk semmiben!

Az eredmény? Ha minden jól megy akkor augusztus első hetében folytatódhat az építkezés, immár látványosabb elemekkel, mint falak felhúzása, koszorú készítése, és remélhetőleg szeptemberben felkerül az új tető is, illetve tűzfalak és kémények magasodnak majd a falu fölé!

Mivel Ákos a hétvégén nyomta az éjszakás műszakot, meg a melegre való tekintettel, szombaton is jó későn, vasárnap pedig csak délután 4-re mentünk le. Na, nem mintha ez akkora probléma lenne, lévén a tervezett munkák így is elkészültek. A listáról a következőket húzhatjuk le:

• sitt kiválogatása (a vályogtéglák pl. felhasználhatóak a leendő kemencéhez, így azokat nem vitetjük el... a kövekből sziklakert és tűzrakó készül, szintén maradnak...)
• sitt elszállítása (ez még a vállalkozó feladata)
• kerti asztal és vályúk végleges helyére szállítása
• kis markoló leszervezése, hogy a termőföld kupacokat elossza
• a kisebb kupacok szintezése
• terasz végében a sziklakert kialakítása ---> ez utóbbi félig, ugyanis az alapok előkészítve a vályúnak, így ha bekerül a helyére, akkor csak körbe kell rámolni a kövekkel.

Ami viszont bekerült a listába:

• lépcső kialakítása a patakhoz. Az apropója: sikerült akkorát zakóznom majdnem lefelé, mint a ház, így aztán hamar gyorsan neki kellett állni... mert az azért mégsem járja, hogy mire elkészül a ház, már nem lesz, aki használja...

Az ijedtségnek köszönhetően a projekt olyannyira jól sikerült, hogy teljesen elkészült, már csak az alján kell valamit kitaláljunk, hogy hogyan is csatlakozunk mi majd bele a szomszéd patakparti ösvényébe... de ez most talán nem annyira sürgős. Ja, persze a kutyáknak eszükben sincs használni, ők következetesen mellette stafétáznak fel-le a meredeken... nekünk mindenesetre jó szolgálatot tesz.

Hát ez a nap is eljött... Tudtuk, hogy hamar itt lesz, tudtuk, hogy fájni fog, de azt is tudjuk, hogy ez a búcsú nem végleges. Már most készítjük elő a 2. ütemet, szervezzük az életünket, az előttünk álló munkákat, amit addig is el kell végezni. Lelkes kis csapatunk, miután végzett a rájuk bízott munkákkal, most elvonult nyaralni (és tényleg! Egy hét szabit kaptak a munkások, főnökök. Értetek már ilyen rendes főnökséget az építőiparban?!). Az már csak hab a tortán, hogy mindezt a legjobbkor tették... ezt a meleget elviselni nem is lehet máshogy, csak víz mellett.

Az elmúlt két napban kétszer voltunk lent, hűsölést keresve az erdőben, patakban...

Szóval, az úgy van, hogy mióta megvan a ház, örök téma, hogy le kellene vinni Óbányára azt a bizonyos szőlőpréseléshez használt régi alkatrészt, mert ha sok éven keresztül jó szolgálatot tett a szőlőbirtokon a szilvafa alatt lerakóasztalként, akkor jó lesz ez nálunk is. Csak nem kellene ott hagyni az új tulajoknak! Ezt megbeszélgettük időről időre, mire végre most eljutottunk odáig, hogy apu kerített valami erőgépet és egy teherautót ehhez a művelethez. Így ma reggel 8-kor elindult le a leendő konyhakerti előkészítőasztal. Az, hogy ezt sikerült felpakolni, is nagy szám, hát még, hogy egyben sikerült lerakni, anélkül, hogy ripityára tört volna! Most már csak úgy egy tucat embert kell keresnünk, akik majd átgörgetik a helyére...

Így van ez, ha az ember látja, micsoda csoda megy végbe mestereink keze alatt, és tudjuk, hogy ennek hamarosan vége. Minden horoszkópom azt írta a jövő hétre, hogy játszak valami szerencsejátékot, mert most tutira nyerek! Szóval, senki ne adjon fel lottót, mert az enyém lesz 5-ös, és onnantól csak ontjuk a képeket az építkezésről!

 Vasárnap itt tartottak: konyha-nappali közti átjáró kibontva, terasz lebetonozva...