Hát, ezt is megértük két év után... lassan, de biztosan kutya-és vadbiztos kerítésünk lesz. Na, nem mintha a kutyák annyira törekednének kifelé, a vadak meg befelé, de a szépérzékemet mondhatni igen erősen bosszantotta már. Arról a sok szemétről nem is beszélve, amit odahordtak a kerítés tövébe "erősítés" gyanánt. Gyakorlatilag egy fél kórházi kórtermet be tudnánk rendezni vaságyakból... Ugyan most "csak" a hátsó rövid oldallal végeztünk, de jövő hétvégén meglesz a buszmegálló oldala is. Ha elég ügyesek leszünk, akkora szomszéd felé is sikerül eljutnunk legalább egy darabon...

Egyrészt nagyon kellett már Óbánya, másrészt nagyon kellett már a pihenés. Még akkor is, ha aktív az a pihenés, és nem az a nyugágyban fetrengős. De mostanában ilyesmire nem is nagyon számítunk, tekintve a terveket, és azt a felettébb nagy koppanást, amit akkor hallhattatok, mikor megkaptuk az egyik volt potenciális kivitelezőtől az árajánlatát. Mit van, mit tenni, van két szép kezünk, ami ha most még nem is túl erős, az építkezés végére mindenképpen azzá válik. Még az is felmerült, hogy feladjuk az álmot, eladjuk az egész kócerájt, aztán éljük a szokásos kis életünket. De aztán győz a szív (néha annak is kell győznie), és az észérveket a sarokba hajítva csak elindulunk 5 napra, hogy megküzdjünk a lehetetlennel… mert Ákos egy HŐS, én meg egy HŐSNŐ! Csak így egyszerűen… és nem is tehetünk róla.