Hát, ezt is megértük két év után... lassan, de biztosan kutya-és vadbiztos kerítésünk lesz. Na, nem mintha a kutyák annyira törekednének kifelé, a vadak meg befelé, de a szépérzékemet mondhatni igen erősen bosszantotta már. Arról a sok szemétről nem is beszélve, amit odahordtak a kerítés tövébe "erősítés" gyanánt. Gyakorlatilag egy fél kórházi kórtermet be tudnánk rendezni vaságyakból... Ugyan most "csak" a hátsó rövid oldallal végeztünk, de jövő hétvégén meglesz a buszmegálló oldala is. Ha elég ügyesek leszünk, akkora szomszéd felé is sikerül eljutnunk legalább egy darabon...

A hétvégén mindkét nap lent voltunk. Ákos kivágta az utolsó diófát, vele együtt a belenőtt fenyőt (a helyére átköltözik a gyimesi törpénk, unokáink majd hűsölhetnek alatta), és még két bodzától is megszabadultunk a patak partján. Ezzel maradt a beteg cseresznyénk és a patak parton egy nagyon csálén álló diófa, amit már teljesen megfojt a rákúszó borstyán. Levél is alig akad rajta, egy nagyobb vízállásnál könnyen kidőlhet. Tulajdonképpen ezekkel a munkákkal minden készen áll ahhoz, hogy befejezzük a tereprendezést a kerítés szempontjából. A jövő héten megvesszük a faanyagokat a fatároló bővítéséhez és a kerti tárolóhoz. Ha az elkészül, jöhet az oldalsó kapu legyártása, majd a kerítésbontás, és az új kihúzása. Ezek az idei feladatok. Reméljük, az időjárás kegyes lesz hozzánk.

A szokásos munkáink (fűnyírás,kiskert) mellett mostanában nagyon komoly lépéseket teszünk az új kerítés érdekében. Megy az oszlopk égetése, leásása, és most már három diófát sikerült felszámolnunk. A nagyokkal igyekeztünk megvárni a dióérés idejét, így már most sikerült összeszedni egy kosárra valót. Karácsonykor ebből készítünk majd zserbót. Még van két dió és egy fenyő, amit ki kell vágnunk ahhoz, hogy felállítható legyen a kerítés, de ha minden jól megy, a héten ezzel is végzünk.

Aztán elkészült előre az új kapu is, amit Ákos csinált a mostani vaskapu helyére. Miért kell lecserélni? Egyrészt szeretnénk összhangot teremteni a kiskapuval, másrészt ez a vaskapu annyira nehéz, hogy nekem majdnem fél órába telik elemelnem, mivel a zsanérokat lespórolták róla. Ha egyedül megyek kisebb tortúra bejutni autóval. De most már ez is rendeződött. Egy dolgot szeretnék még idén. Ha sikerülne kibővítei a fatárolót, valamint kiegészíteni egy fészerrel, akkor megkezdhetnénk a ház kiürítését, és a hátsó helyiségben is az aljzat felszedését. Úgyhogy temérdek a dolog, miközben az idő annyira pocsék, és persze mindig hétvégén, hogy most már csak az határozza meg a tervezett munkáinkat, mikor nem süppedünk el a kertben, nem pedig az, hogy mikor lenne nekünk jó lemenni. Így aztán mostanában többször hétköznap megyünk, mert akkor van olyan idő. Nehezebb így, mert egyre gyorsabban sötétedik, de muszáj haladni. A szürkülettel együtt élni kezd az erdő is, hallani, ahogy csörtetnek a vadak, felbőgnek a szarvasok. Ha arról jön a szél, kutyáink ugrásra készen állnak a kert végében, és szagolnak bele az erdőbe. A héten állítólag megint a faluban jártak a szarvasok. Hogy mekkora kárt okoztak, vagy okoztak-e egyáltalán, nem tudjuk, de ezek szerint a vadak miatt kihúzott elektromos kerítés nem egészen fejti ki a hatását, vagy azt megkerülve a Fő utcán sétálnak be?

Napra pontosan majdnem egy év után ismét ebédvendégeink voltak. Újra az Orfűre tartó lánycsapat. A menü, a most már hagyományosnak mondható "szezon első lecsója", amiben más volt, mint a tavalyi, az az, hogy most tarhonyval készült, nem pedig rizzsel. Ennek ellenére, vagy pont ezért, jól sikerült. Utána desszertnek a kedvenc bonyhádi pékségünk sült túrósát szolgáltuk fel, mindehhez járt pezsgő eperrel a lányok jóvoltából. Ákos aznap ünnepelte a harminckettedik születésnapját így aztán küön kapóra jött ez a kicsit pihenős, kicsit dolgos, de azért lazulós nap.

A lányok az ebéd után mentek is tovább, hogy mire a csapat többi része megérkezik Orfűre, rendben legyen minden (fűnyírás, takarítás, a vidéki házak átka, ránk is ez a sors vár, de bárcsak ott tartanánk már...). Így mosogatás után úgy döntöttünk, hogy megkezdjük az utolsó simításokat a kerítéshez, ami annyit tesz, hogy kivágjuk az útban lévő fákat. Mivel azért annyira bátrak nem vagyunk, hogy csak úgy nekiugorjunk hatalmas diófáknak, így csak két kisebbet vágtunk ki, de már ez is elég volt ahhoz, hogy megtöltsük az új fatárolót. Most már nem kérdés, bővítenünk kell azt is, nemcsak a házat...

Zajlanak az események – 2010. március 11-i gondolatok

Olyan nincs, hogy ne legyen semmi, nálunk meg különösen nem… állandóan megy a pörgés. Mostanság éppen a lakástakarék-pénztárhoz tartozó hitelünk ügyében rohangált Ákos nagyon sokat, közben én lerottyantam, az idő is vacakol, úgyhogy néha kezdem úgy érezni, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj. A már most látható programjaink és az eddigi időjárás miatt, az előre eltervezett márciustól június végéig tartó bontási és előkészítési munkálatokra szánt idő összesen tíz hétvégére redukálódott, és ebben még nincsenek benne a nem várt események. Pedig nagyon sokat vártam ettől a hétvégétől is, mert végre három nap egyben, nagyon jól lehetne haladni, de a tavasz csak nem akar ideérni… Egy hete állnak a garázsban az egyik virágküldő cégtől vásárolt növényeim, és várják, hogy végre a helyükre kerüljenek, azokat is szerettem volna elültetni. Jövő hétre már mondja a jó időt, de ki tudja, bírják-e addig, illetve az a hétvége is éppen pont olyan hétvége, mikor persze program van…