Hát ez a nap is eljött... Tudtuk, hogy hamar itt lesz, tudtuk, hogy fájni fog, de azt is tudjuk, hogy ez a búcsú nem végleges. Már most készítjük elő a 2. ütemet, szervezzük az életünket, az előttünk álló munkákat, amit addig is el kell végezni. Lelkes kis csapatunk, miután végzett a rájuk bízott munkákkal, most elvonult nyaralni (és tényleg! Egy hét szabit kaptak a munkások, főnökök. Értetek már ilyen rendes főnökséget az építőiparban?!). Az már csak hab a tortán, hogy mindezt a legjobbkor tették... ezt a meleget elviselni nem is lehet máshogy, csak víz mellett.

Az elmúlt két napban kétszer voltunk lent, hűsölést keresve az erdőben, patakban...

Szóval, az úgy van, hogy mióta megvan a ház, örök téma, hogy le kellene vinni Óbányára azt a bizonyos szőlőpréseléshez használt régi alkatrészt, mert ha sok éven keresztül jó szolgálatot tett a szőlőbirtokon a szilvafa alatt lerakóasztalként, akkor jó lesz ez nálunk is. Csak nem kellene ott hagyni az új tulajoknak! Ezt megbeszélgettük időről időre, mire végre most eljutottunk odáig, hogy apu kerített valami erőgépet és egy teherautót ehhez a művelethez. Így ma reggel 8-kor elindult le a leendő konyhakerti előkészítőasztal. Az, hogy ezt sikerült felpakolni, is nagy szám, hát még, hogy egyben sikerült lerakni, anélkül, hogy ripityára tört volna! Most már csak úgy egy tucat embert kell keresnünk, akik majd átgörgetik a helyére...