Éppen pont egy hét után jutottunk le megint a házba. Ez nem is lenne baj, meg hát lesz ez még így se, de ez volt az első alkalom ezekben a hűvös időkben, hogy ilyen hosszan fűtés nélkül maradt a ház. De jelentjük, a 60 centis falak azért megteszik a hatásukat, hiába, hogy még nincsen leszigetelve a tető. Egy hét alatt 20 fokról 13 fokra hűlt le a ház, ami még mindig jóval felette van a nappali-, nemhogy az átlagos napi közép hőmérsékletnek. Mindezek ellenére, nem hazudok, ez nem az az állapot, amibe olyan jól esik megérkezni. Az viszont nagyon jó, hogy 4 óra alatt újra elérjük a 20-21 fokot. A hálóról nem beszélek, mert ott ennyi idő alatt akár 28 fokot is képesek vagyunk csinálni, tekintve az az egyetlen ajtóval zárható szeparált helyiségünk.

De hogy honnan tudjuk mindezt? Hát, innen...

mert ezt mi már így szeretjük, így szoktuk meg. Na, de ennyire azért nem egyszerű az életünk... Már csak azért sem, mert nálunk ugye a "gyár" diktál, úgyhogy a hétvégék gyakran nem hétvégére esnek, hanem hétköznapra (emiatt vagyunk lent most is éppen, hétvégén pedig otthon leszünk), az ünnepnapok is vagy összejönnek vagy nem. Na, hát most sem volt ez másként, az első két napon munka volt, esténként pedig temetőjárás. Így aztán az első két napra kölcsönadtuk a házat. Ez volt az első alkalom, hogy úgy voltak vendégeink, hogy mi ott sem voltunk. Ez volt a vízválasztó... Lenne bátorságunk, jó szívvel tennénk-e, akarunk-e időt feccölni ebbe, illetve megérné-e?

A válasz igen és nem. Igen, jó szívvel hagytuk itt a házat, bátorságunk is van hozzá, az időnket sem sajnáljuk, biztosan meg is érné, de azt tudtuk az elejétől, hogy kiadni nem szeretnénk a házat, vagy legalábbis idegeneknek semmiképpen sem. Persze soha nem mondd, hogy soha, ki tudja, mit hoz még az élet, éppen ezért a házat magát is úgy terveztük meg, hogy akár önálló, különbejáratú apartmant is ki lehessen benne alakítani. Na, de ez nem egy mostani történet, először a házat kéne befejezni, a témától meg ne térjünk el... Szóval, átestünk a tűzkeresztségen, mi nem bántuk, reméljük, a vendégeink sem!

Szombaton pedig már szabadon mi vettük birtokba a házat, és jöttek-mentek a vendégek. Anyuék jöttek Annával és apai nagynénémék, mi pesti-paksi barátainkkal, vasárnap pedig anyai nagynénémék. Így aztán a négy nap alatt bennünket leszámítva 14-en fordultak meg a házban.

Barátainktól kaptunk egy nagyon finom és iszonyú gusztusos almáspitét GARHOF felirattal, kétnapos vendégeinktől pedig fogast az előszobába! Elhalmoznak bennünket... köszönjük mindenkinek! A következő bejegyzésben a receptet is leírom...

...mert a nagy rohanásban mindig otthon marad. Így aztán az elmúlt három alkalommal nem készültek képek a lenti munkáinkról, pedig hogy beharangoztam, hogy mennyit haladtunk... mert hát tényleg! Na, de most pótoljuk a hiányosságokat!

Hát, először is a konyha mondhatni elkészült! Az, hogy nincs csempe a pult fölött, vagy hogy nincs sütő, és a főzőlap sincs még a helyén, olyan apró részletek az elmúlt hónapok kaotikus állapotai után, amivel igazán nem is akarunk foglalkozni. Majd lesz egyszer. Mi már így is szeretjük.

Az álom konyháról nekem vannak ilyen alapfelvetéseim...