Aki rendszeresen olvassa a blogot, az tudja, hogy mennyire fontos volt nekem a tegnapi nap. Erre vágytam gyakorlatilag az építkezés megkezdése óta... végre visszakapni az udvart! De hogy mindezt ennyire pazar módon, azt nem is gondoltam... A bobcat játszi könnyedséggel, mindössze 2 és 1/2 óra alatt szétdobálta, kiegyenlítette a talajt, amitől most olyan szép és főleg sík területünk lett, hogy az valami csuda! Mivel a mi - most már összevont - telkünk, két külön kis telekből állt, a falu szintje pedig folyamatosan emelkedik az erdő felé, így a két telek között volt egy kis (olyan 30 centi) szintkülönbség. Az előző tulaj ezt próbálta valamelyest összehozni, szerintem egészen jól sikerült is (Ákost ez jobban zavarta), de látva a mostani állapotot, valóban érzékelhető a különbség. Kivitelezőink javaslatára helyben terítettük szét a házból és az alapból kiemelt földet. És ha már ott volt egy ilyen szuper kis gép, akkor egy füst alatt a helyére került a szőlőprés-asztal, illetve a leendő sziklakert egyik elemét adó "fűszervövénykert" alap, valamint elkészült a kocsibeálló is.

Ez egy múlt hétről elmaradt bejegyzés. Már régen meg kellett volna írnom köszönetképpen segítőinknek, akik voltak olyan kedvesek, hogy feláldozták a múlt hét péntek délutánjukat a födémgerendák behelyezésére, de a hétköznapok eseményei maguk alá gyűrtek rendesen... de, ami késik, nem múlik, itt vagyok, írom, és főleg köszönöm, hogy segítségünkre voltatok fiúk! Most már látszanak a helyiségek határai, sokkal inkább kézzelfogható lett az egész.

Mi pedig arra szántuk a szombatunkat, hogy bent is leverjük a régi részen a vakolatokat, aohol szükséges, illetve minden kőfelületet kiszabadítottunk, hogy aztán eldönthessük, mi lesz velük. A fürdőben feltörtük a régi kőalap látszó részét, ami bezavarna csak a gipszkartonozásba, és gyönyörű puccba vágtuk a házat...

Ami engem illet, néha úgy érzem magam, mint aki hullámvasúton ül. Az eredmények láttán nagyon feldobódok, viszont egyre türelmetlenebbül várom már a végét. Ez a két állapot változik bennem, ha lent vagyunk, az előbbi győz, ha itthonról szemlélem az eseményeket, akkor az utóbbi. Ugyanakkor ostorozom magam ezerrel, mert mégis mit képzeltem? Júniusban kezdődött a munka, most meg szeptembert írunk, közben meg még leállás is volt miattunk. Óriási eredmény, ahol tartunk, én meg pörgetem magam hülyeségeken... csacsi kis Bridget...

Pedig hát nincs okom panaszra, már vannak válaszfalaink, kéményeink, tulajdonképpen csak a bádogosra várunk, és végre cserepezhetnénk. Reméljük, most már a jövő héten ez is megtörténik...