Ákos szerint az már egy kész tető, de azért még nem... mindenesetre pénteken délelőtt már Ákos kapott egy hívást, hogy már mindjárt bent vannak az ablakok, és állnak a szarufák! Ezt ne úgy értsétek, hogy ideszóltak a mesterek, és mint tény, közölték... nem! Itt kérem a helybeliek izgulnak ezerrel és lelkesednek velünk együtt! Na, most ezek után nem is volt kérdés, hogy húzunk le, mint a szélvész, hogy mi is lássuk... és ahogy leértünk, az embernek olyan érzése volt, mintha a fél falu összeszaladt volna. Csodaszámba megyünk manapság, na! Ez a tény, hogy másnak is legalább annyira fontos ez a dolog, mint nekünk, valamint a látottak teljesen feldobtak minket is... de nézzétek meg Ti is a saját szemetekkel!

 Az elmúlt másfél hónapban többször kiborultam, főleg, mikor lent voltunk... a ház egyre szakadtabbul nézett ki, a kert minősíthetetlen, és én nem láttam azokat a változásokat, amiket elképzeltem... mert hát, lássuk be, nem értek én az építkezéshez, és hiába ment a munka ezerrel, nekem mégis olyan helybentopogósnak tűntek az utóbbi hetek. Persze ésszel értem én, hogy egy réteg, szárad, majd újabb réteg, majd megint szárad, és így tovább, de az én illúzióimban ez így pikk-pakk megtörténik, és már fent is van a tető... na, meg ahogy a királylány megálmodta... szóval, mentek a hetek, én egyre tehetetlenebbnek éreztem magam, idegesített, hogy semmit nem tudunk csinálni (max. a patakpartot, mert ott nem zavarunk egyedül senkit). Nekem a tető az abszolút vízválasztó... ha az fent van, akkor már ház leszünk látszólag, és én ezt már nagyon akartam! Na, de azt ki gondolta, hogy ezzel együtt úgy besűrűsödnek az eseméyek, hogy nem gőzzük kapkodni a fejünket!

Egészen kézzelfogható távolságba került az az állapot, mikor újra lesz tető felettünk. Konkrétan megvan a kezdési dátum, 19-én kezdenek az ácsok. Szerintük 5 nap. Én meg elhiszem nekik. Úgy legyen, és pont. Egy hét… addigra készen lesz az aljzat rétegrend, bekerülnek az ablakok is. Már-már újra ház kinézetünk lesz…

Mintha egy menyasszonyt öltöztetnénk (ez a sok esküvő, meg lakodalom, már teljesen elvette az eszemet)...

Az alsó szoknya már rajta van, most jön a fejdísz, abból mindjárt kettő. A konty (a tető) még hátravan (legalább ennyiben különbözik a menyasszonytól, hogy ha őket is ilyen sorrendben kellene öltöztetni, nagy valószínűséggel kiborulnának a fodrászok és a koszorúslányok), aztán még kap ruhát is (szigetelés, vakolat), kiscipőt (aljzat rétegrend), majd jöhet a sminkes (festő) és az ékszerek (ablakok, stb.). Hogy a mi kis menyasszonyunk lelke (azaz a belső rész), mikor kerül ünnepi hangulatba azt még nem tudjuk, de lehet, hogy ruhát sem kap még idén. No, majd kiderül, mindenesetre már nagyon várjuk a hónap végét… addigra meg kell lennie a tetőnek.

Szóval, az úgy van, hogy mióta megvan a ház, örök téma, hogy le kellene vinni Óbányára azt a bizonyos szőlőpréseléshez használt régi alkatrészt, mert ha sok éven keresztül jó szolgálatot tett a szőlőbirtokon a szilvafa alatt lerakóasztalként, akkor jó lesz ez nálunk is. Csak nem kellene ott hagyni az új tulajoknak! Ezt megbeszélgettük időről időre, mire végre most eljutottunk odáig, hogy apu kerített valami erőgépet és egy teherautót ehhez a művelethez. Így ma reggel 8-kor elindult le a leendő konyhakerti előkészítőasztal. Az, hogy ezt sikerült felpakolni, is nagy szám, hát még, hogy egyben sikerült lerakni, anélkül, hogy ripityára tört volna! Most már csak úgy egy tucat embert kell keresnünk, akik majd átgörgetik a helyére...