A tető anyaga még hétfőn érkezett meg a helyszínre

...szép zöldek...gombák, tűz meg mindenféle kártevők elleni szmötyitől.

Persze közben a vállalkozónk dolgozik szorgosan, készítik a párkányokat és építik be a nyílászárókat...Képek holnap!

Egészen kézzelfogható távolságba került az az állapot, mikor újra lesz tető felettünk. Konkrétan megvan a kezdési dátum, 19-én kezdenek az ácsok. Szerintük 5 nap. Én meg elhiszem nekik. Úgy legyen, és pont. Egy hét… addigra készen lesz az aljzat rétegrend, bekerülnek az ablakok is. Már-már újra ház kinézetünk lesz…

Mintha egy menyasszonyt öltöztetnénk (ez a sok esküvő, meg lakodalom, már teljesen elvette az eszemet)...

Az alsó szoknya már rajta van, most jön a fejdísz, abból mindjárt kettő. A konty (a tető) még hátravan (legalább ennyiben különbözik a menyasszonytól, hogy ha őket is ilyen sorrendben kellene öltöztetni, nagy valószínűséggel kiborulnának a fodrászok és a koszorúslányok), aztán még kap ruhát is (szigetelés, vakolat), kiscipőt (aljzat rétegrend), majd jöhet a sminkes (festő) és az ékszerek (ablakok, stb.). Hogy a mi kis menyasszonyunk lelke (azaz a belső rész), mikor kerül ünnepi hangulatba azt még nem tudjuk, de lehet, hogy ruhát sem kap még idén. No, majd kiderül, mindenesetre már nagyon várjuk a hónap végét… addigra meg kell lennie a tetőnek.

... az élet. A miénk meg különösen, főleg mostanság... Munka, munka, munka. Másról sem szól az életünk. Ami engem illet, még a múlt heti óbányai nyaralást is kőkeményen meghatározta, de azóta sincs nyugtunk. Így a mai látogatásunk is csak rohanással telt. Rohanás le, ott villámgyors locsolása a koszorúnak, majd rekordot döntve 43 perc alatt átértünk Kisújbányára a Klumpásba, gyors ebéd, rohanás vissza, majd Ákost "kidobtuk" a munkahelyén, aztán haza...

De megint megállapítottuk, hogy a munka halad nélkülünk is remekül, bár én már nagyon szeretném, ha rend lenne az udvarban. Az, hogy a ház úgy néz ki, ahogy, nem is érdekel, én csak a szépen rendben tartott kertemet sírom vissza, de most már nagyon... Epekedve várom a szeptember végét, hogy visszakerüljenek a használható faanyagok a tetőre, a maradék meg bekerüljön a tárolóba, felkerüljenek a cserepek, ne legyen több tégla, és végre kihívhassam a markolót, hogy dobálja szét azokat a hatalmas földkupacokat... el akarom kezdeni a magaságyak legyártását, mert a szamócákat szeptember végén át akarom rakni a végleges helyükre, a málnát is át kell tenni, a lángvirágot, be kell fejezni a patakpartot és a több, és a többi... nagyon sok dolgot kéne csinálni, de nem megy semmi amíg ott vannak azok a hatalmas kupacok...

Kicsi házunk építésének finanszírozására összeszedve apait-anyait elballagtunk a bankba, hogy válság ide vagy oda, márpedig ezt mi most legalább szerkezetkész szintre akarjuk hozni, mit tudnak kínálni. Kínálat van, a feltételek is olyanok, amik a részünkről elfogadhatóak, így aztán elindítottuk a folyamatot. A hetek telnek, állandó vendégekké váltunk a bankfiókban, volt olyan nap, hogy háromszor kellett bemennem, hol ezért, hol azért. Konkrétan bele lehet őszülni egy ilyen eljárásba, és néha tényleg azt gondolom, hogy mi vagyunk a marhák, hogy egyáltalán belevágtunk ebbe az egészbe. De hát a cél szentesíti az eszközt, mondják, így egyelőre nyeljük a békát, de most már nagyon a határán vagyunk annak, hogy a) egy irgalmatlan nagy botrányt csapjunk, vagy b) agyvérzéssel elszállítsanak a mentők. Azt mondják a finishben vagyunk... elég hihetetlen és beleélni sem merem magam, de még bizakodok, hogy előbb-utóbb, ha nem is banki segítséggel, de készen lesz a kicsi ház...

Ennyi kis előjáték után pedig lássuk a konyha építésének részleteit...