Tél van. Nagy betűs TÉL. Hideggel (ennek nem annyira örülünk) és hóval. A hó jó dolog. Mi legalábbis nagyon szeretjük. Mi is, meg a kutyák is. Önfeledten ugrándoznak, túrják a fejükkel, dobálják, nyalogatják. Bár már régen elhagytuk a gyerekkort, nekünk ez mégis minden alkalommal óriási boldogság. Jó öreg szánkónk pár éve megadta magát, úgyhogy három évvel ezelőtt megleptük magunkat egy óriási, két felnőtt számára is nagyon kényelmes ródlival. Abban a szezonban ki is tudtuk használni rendesen, aztán csak állt a padláson. Most viszont első számú közlekedési eszközzé, sport-és játékszerré lépett elő. Az hogy közlekedési eszköz, nem túlzás, ugyanis mi hegyen lakunk, és éppen pont a házunknál kezdődik a lejtő. Így most is előfordult, hogy szakadó hóesésben mi bizony azzal csúsztunk le a hegy aljáig, ahol Ákos leszállt, megtette a maradék kis utat a buszhoz, hogy aztán azzal menjen dolgozni, én meg szépen hazahúztam a szánkót. Most is ott áll a garázsban az autók mellett, és várja, hogy mikor jön el újra az ő ideje.

Január-április: tervezés

Március-június: bontási munkálatok

Június-július: alapinfrastruktúra bevezetése

Augusztus-szeptember: új rész alapozása, falak felhúzása, tetőjavítás/csere

Talán most már kijelenthetjük, hogy elindult valami. Indult azzal, hogy novemberre elkészült Óbánya rendezési terve. Ezt már nagyon vártuk. Na, nem mintha szándékunkban állna bármilyen kirívó, nem oda illő dolgot csinálni, de mégis…

Ezzel egy időben Lilla barátosném, aki építész, szintén megkapta a dokumentumokat. Végülis Ő még ért is hozzá, mi csak nézzük a térképeket, és azt a néhány szakszó-mentes mondattöredéket értelmezzük. Lilla neve többször is fel fog merülni a későbbiekben, hiszen Ő lesz az, aki az elképzeléseinket papírra veti, akivel majd alkudoznom kell plusz négyzetméterekért, vagy éppen a mestergerendáért az istálló részben.

Áldott, békés Karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

Regi, Ákos, Dorka és Sophie

Elég viccesen hangzik a cím így első nekifutásra, mivel nem is nagyon van mit téliesíteni. Ha jobban belegondolok, hosszútávon pedig nem is szeretnék majd ilyesfajta tevékenységeket végezni, mert szeretném, ha télen ugyanúgy lehetne majd használni a házat, mint nyáron.

Ami miatt mégis ez lett a cím, az az udvar… Jócskán beleszaladtunk már az őszbe, és bizony több a munka itthon is, mégis fontosnak tartottam, hogy még a kemény hidegek, vagy a hó előtt rendbe tudjuk tenni az udvart úgy, hogy tavasszal ne mindjárt egy nagy halom munkával kelljen indítani. Így esett, hogy egy szép verőfényes csütörtöki délutánon elindultunk le.

Szinte tavaszias időben álltunk neki összeszedni a lehullott dióleveleket. A megmaradt termésen ismét a kutyák osztoztak. Sajnos az előző látogatásainkból maradt még egy jó nagy kupac, így egyből arra hordtuk a leveleket. Ezt a délután folyamán be is gyújtottuk, de túlságosan későn. Elég macerásra sikeredett a dolog… Igaz, hogy lentjártunk előtt három-négy nappal már nem esett egy csepp eső sem, de azért a ködös, párás reggelek kellően éreztetik hatásukat. Ahol sikerült begyújtani a kupacot, szépen lassan odapakolásztunk mindig egy-egy újabb adag levelet, gallyat, hogy a tűznél száradjon, aztán pedig táplálja majd a tüzet. Órákon keresztül ment ez a babra munka, és nem jutottunk a végére, este, sötétben már nem akartunk ott ácsorogni, így szépen elfojtottuk a lángokat.

Nem tudom, mikor fogunk legközelebb lemenni. Egyre hidegebb van, a ház is hűl, nem lehet már ücsörögni, és nézni a hegyeket. Ha lemegyünk, menni kell, kirándulni, menet közben forralt borozni, forró csokizni úgy, mint tettük ezt tavaly december 30-án, mikor megszületett az elhatározás.