Ismét eltelt egy hónap az utolsó látogatásunk óta a házban. Akkor úgy tűnt, szépen lassan, de csak beköszönt a tavasz... rendezgettem a vetőmagokat, virághagymákat, kiszedtem az őszi, kiszáradt növényeket. Aztán az elmúlt négy hétben vettünk még vetőmagokat, és vártuk, hogy lemehessünk. A hosszú hétvégét szemeltük ki, mert Ákosnak is szabad volt a hétvége, ráadásul unokaöcsémék is lentre terveztek egy nagyobb csapattal, szülőkkel, barátokkal. Az, hogy hóhelyzet volt az országban, minket nem szokott különösebben eltántorítani, de most mégis a maradás mellett döntöttünk. Egy napig... aztán ahogy csendesedett a szél, Ákosból előtört a ma már Anna révén szállóigévé vált "Megyünk Óbánya, megyünk Óbánya!" érzés (Annánál ehhez feltartott kézzel való szaladgálás is társul). Úgyhogy elindultunk...

Ahhoz képest, hogy máshol milyen katasztrófális helyzet alakult ki az utakon, szombaton a 6-os út szinte tökéletesen járható volt, úgyhogy csont nélkül értünk le a házhoz. Aztán jött a második meglepetés, a hideg ellenére a ház, pontosabban a szigetelés, ismét bizonyított, jócskán pluszból indítottuk a ház felfűtését. Ehhez persze utat kellett vágni a fatárolóig a friss hóban...

Tél van. Nagy betűs TÉL. Hideggel (ennek nem annyira örülünk) és hóval. A hó jó dolog. Mi legalábbis nagyon szeretjük. Mi is, meg a kutyák is. Önfeledten ugrándoznak, túrják a fejükkel, dobálják, nyalogatják. Bár már régen elhagytuk a gyerekkort, nekünk ez mégis minden alkalommal óriási boldogság. Jó öreg szánkónk pár éve megadta magát, úgyhogy három évvel ezelőtt megleptük magunkat egy óriási, két felnőtt számára is nagyon kényelmes ródlival. Abban a szezonban ki is tudtuk használni rendesen, aztán csak állt a padláson. Most viszont első számú közlekedési eszközzé, sport-és játékszerré lépett elő. Az hogy közlekedési eszköz, nem túlzás, ugyanis mi hegyen lakunk, és éppen pont a házunknál kezdődik a lejtő. Így most is előfordult, hogy szakadó hóesésben mi bizony azzal csúsztunk le a hegy aljáig, ahol Ákos leszállt, megtette a maradék kis utat a buszhoz, hogy aztán azzal menjen dolgozni, én meg szépen hazahúztam a szánkót. Most is ott áll a garázsban az autók mellett, és várja, hogy mikor jön el újra az ő ideje.