Talán... A meszelés majdnem készen van, hétvégén még a gerenda alatti részt kell megejteni, addigra kiszárad a glett. Méretre vágjuk a gerendát a sparhelt fölött, teljesen be fog nyúlni a a falhoz, így lesz több pakolós helyünk. A mosógépet bekötötte Ákos, úgyhogy nem kellett haza hozni az ágyneműt, törölközőket, ez igazán örömteli. A mosogató csaptelepéből még nem jön a víz, de a benne lévő már lefolyik, úgyhogy ott tudtam elmosogatni (vízet a sparhelten melegítettem hozzá). A főzőlap megjött, a tálaló teteje is készen van, mindegyiket el kell hozni a héten. Szépen lassan összeáll ez is.

Mindeközben hétvégén tovább folytatódott a szigetelés, vakolás. Ha jövő hétvégén nem is készül el véglegesre, a következőn már biztosan. Füvet is kellett nyírni (ki gondolta volna ezt egy hónapja, a szárazság kellős közepén), és ha már ott ténykedtünk a kertben, leszedtük a zöldbabot (újabb 3 levesnyi lett a mindösszesen 10-12 tőn) és elégettük az újabb adag összegyűlt szemetet.

...avagy a sparhelt.

Akkor kaptam kedvet hozzá, mikor 2003. őszén először jártunk kint Gyimesben. Igaziból az egész kint tartózkodás nagyon mély nyomot hagyott bennem, mintha egy időutazáson vettem volna részt, ugyanakkor bizonyította, hogy mennyire szépen, egyszerűen lehet élni ma is. Anna néniéknél a nyári konyhában és a házban is van sparhelt. Mivel a nap nagy részét a nyári konyhában töltik, ami egy egyszerű kis fa építmény, így ott folyamatosan megy, míg a házban csak estére gyújtják be. Olyan finom bablevest, olyan egyszerű és nagyszerű ételeket nem nagyon ettem azóta sem máshol, mint ott.