Garhof 2009.07.10. 21:39

Csak csütörtök...

Mikor elegem van a világból, az emberekből megnézem a saját blogunkat, és menekülök legalább fejben... Múlt csütörtökön ennél már többre volt szükség. Munka után egyszerűen MUSZÁJ volt lemenni!

Ákos már régóta tervezi, hogy veszünk egy fűnyírót, de megmondom őszintén, nem nagyon jutottunk dűlőre. Áramunk nincs, a benzinmotoros gépek nagyok, hangosak és jó drágák, így alternatívaként bedobtam a Gardena suhanóját. Régről voltak emlékképeim, nagypapámnak volt ilyen típusú fűnyírója. Gyerekként mi szerettük, mert mi is használhattuk, akár naponta is, ha úgy tartotta kedvünk, de az igazat megvallva, nem sokat ért. Szóval, beszélgettünk fűnyírókról, lehetőségekről. A vége az lett, hogy megbíztuk a volt falugondnokot, hogy legalább havonta egyszer nyírja le az udvart. Ez rengeteget számított, nem úgy kellett lemennünk minden alkalommal, hogy rettegtünk, mi vár ránk...

Ennek ellenére Ákos fontosnak érezte, hogy mégis vegyünk egy fűnyírót. Nem kicsit ért meglepetésként, mikor begördültünk menetközben a Brico Storeba. Pláne, hogy Ákos a suhanó mellett döntött! És milyen jól tette! Szuper kis gép! Halk, csak annyit fogyaszt, mint mi, és nagyon jól viszi a gyepet! Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy nálunk azért ebből van a legkevesebb. Amiből viszont jó sok van, az a pitypang és csalán. Az épület jobb oldalán és hátul a telek végében viszont szép füves terület van (azt hosszútávon is szeretném megtartani), arra nagyon jó. A maradékot meghagytuk Andrásnak, ha minden igaz, akkor a hét elején lenyírta a fennmaradt területet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Igaz, hogy milyen szép lett?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A kiskertemmel nem tudok betelni... A kerítésdrótra hajnalka fut fel, ontja a virágokat, de ősszel borostyánnal pótoljuk, ami remélem, gyorsan elterjed, megóvva majd a leendő teraszunkat a kiváncsi szemek elől.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A kert hátsó részében már piroslik a málna, ribizli, isteni íze van a piszkének. Ősszel ezek is végleges helyükre kerülnek (legalábbis az általam véglegesnek gondolt helyükre). Ahol most vannak a málnák, oda kerül majd egy kis gyümölcsös, a különböző helyeken lévő bokrokból, iletve új betelepülőként szamóca és szeder kerül még oda.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Megpróbáltuk elégetni a száraz ágakat, de folyamatosan gyűltek a viharfelhők, így a kézmosós vödörben felfogott esővízzel hamarosan eloltottuk a tüzet, bár az eső megtette volna helyettünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A hátul lenyírt terület és a "kicsike". De hát mondják: Kicsi a bors, de erős!

A bejegyzés trackback címe:

https://garhof.blog.hu/api/trackback/id/tr791239461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2hounds 2009.07.11. 22:40:11

Szia Regi! Gratula a fűnyírótokhoz! :)
Látpm, Dorka-Manci nagyon jól elvan, hogy odaült a kép szélére! :) Nekem anya ma küldött tevékeny-Boriskásat: a Bölcske határában levő gyümölcsösben egerészik, csak a feneke áll ki a földből, úgy kapar! :)

Garhof 2009.07.12. 00:00:30

@2hounds: Szia Kata!

Lesem Thomas képeit minden nap, hátha felkerülnek a 14 hónapos képek, mert olyankor úgy érzem, kicsit Veletek vagyok...
Két hete léptünk fel Bölcskén a helyi szervezésű néptáncfesztiválon, és alig fél órája értünk haza Dunaföldvárról (a Földvári Nyári Esték keretében hívták meg tesómékat (Honvéd Táncszínház) a Kőműves Kelemennel). Nézegettem, milyen népzenei rendezvények lesznek a közelben, míg itthon vagytok, de nem nagyon találtam. Tesómék is ma kezdték meg 3 hetes szabadságukat, és szerinte nagyjából mindenki ilyenkor teszi ugyanezt... DE! nem adom fel!
Jövő héten még dolgozom, de aztán mi is kezdjük a 3 hetes szabinkat, addigra megrendeltem a jó időt, kánikulát, szóval jókor jöttök!
Remélem, hamarosan találkozunk!

Puszillak Benneteket!

2hounds 2009.07.12. 22:12:04

@Garhof: Szia Regi! Lusta dög vagyok, nem sikerült jó képeket csinálnom róla mostanában. Már mi is alig várjuk, hogy menjünk! Mikor tudunk szerinted találkozni? Nektek hétközben is jó? 25-29-ig nem is leszünk otthon, 25-én egy esetleg lehetséges esküvői helyszínre megyünk nézelődni (még nem lesz esküvő, csak szaglászunk), 26-án meg megy ünk Derekkel KETTESBEN!!! Szegedre, 3 éjszakára. :) Ha netán találsz néptáncos mulatságot, szóljál azért, nagyon aranyos vagy, hogy nézelődsz! :) Puszi!

Garhof 2009.07.12. 23:24:07

@2hounds: Sziasztok! a programunk már nekünk is kezd körvonalazódni... a hétköznapok is jók, természetesen! 24-től balcsizunk 2 napot, aztán Vác, fajtamentő program 26-án, majd haza, és húzunk óbányázni egy pár napot 28-tól talán aug. 1-ig, de ez egyáltalán nem kötött program, onnan nagyon mobilak vagyunk. Ezenkívül csak DUNA, DUNA és DUNA a program. Szóval, gyakorlatilag a júl. 24-26-on kívül bármi jó!
Szeged szuper hely! Mostanság hetente egyszer lent vagyok (holnap is megyek), és mindig elámulok, hogy milyen szép! Nagyon jól fogjátok ott érezni magatokat!
Remélem, szuper helyszínt találtok az esküvőhöz! Nem vagyok egy nagy esküvő párti, de mostanában ez a kedvenc oldalam: www.ourblogoflove.com/ (június hó, második oldal, renny and binu... álomesküvő), hátha tudtok 1-2 jó ötletet meríteni.

Milu75 · http://jrtt.blog.hu 2009.07.13. 12:10:42

Szia Regi,
Rég írtam neked, pedig mindig kukkolok ám! :) Jól haladtok! A fűnyíró szuper! Emlékszem, nekünk is volt ilyen anno még Szüleim telkén...
A virágoskert is nagyon szép, vidám, színes!!! :) Jó ötlet felfuttatni valamit, a takarás fontos.
Puszi:
Milu
süti beállítások módosítása