Régen jelentkeztünk, de az élet nem áll meg... bejegyzés folytatása

 

Nem tudom, mi okból (lenne ilyen méret korlát?), de nem engedte tovább tölteni a képeket az előző bejegyzéshez, úgyhogy itt folytatom...

 

Zajlanak az események – 2010. március 11-i gondolatok

 

Olyan nincs, hogy ne legyen semmi, nálunk meg különösen nem… állandóan megy a pörgés. Mostanság éppen a lakástakarék-pénztárhoz tartozó hitelünk ügyében rohangált Ákos nagyon sokat, közben én lerottyantam, az idő is vacakol, úgyhogy néha kezdem úgy érezni, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj. A már most látható programjaink és az eddigi időjárás miatt, az előre eltervezett márciustól június végéig tartó bontási és előkészítési munkálatokra szánt idő összesen tíz hétvégére redukálódott, és ebben még nincsenek benne a nem várt események. Pedig nagyon sokat vártam ettől a hétvégétől is, mert végre három nap egyben, nagyon jól lehetne haladni, de a tavasz csak nem akar ideérni… Egy hete állnak a garázsban az egyik virágküldő cégtől vásárolt növényeim, és várják, hogy végre a helyükre kerüljenek, azokat is szerettem volna elültetni. Jövő hétre már mondja a jó időt, de ki tudja, bírják-e addig, illetve az a hétvége is éppen pont olyan hétvége, mikor persze program van…

süti beállítások módosítása