Garhof 2010.01.24. 19:15

Szánkózunk

Tél van. Nagy betűs TÉL. Hideggel (ennek nem annyira örülünk) és hóval. A hó jó dolog. Mi legalábbis nagyon szeretjük. Mi is, meg a kutyák is. Önfeledten ugrándoznak, túrják a fejükkel, dobálják, nyalogatják. Bár már régen elhagytuk a gyerekkort, nekünk ez mégis minden alkalommal óriási boldogság. Jó öreg szánkónk pár éve megadta magát, úgyhogy három évvel ezelőtt megleptük magunkat egy óriási, két felnőtt számára is nagyon kényelmes ródlival. Abban a szezonban ki is tudtuk használni rendesen, aztán csak állt a padláson. Most viszont első számú közlekedési eszközzé, sport-és játékszerré lépett elő. Az hogy közlekedési eszköz, nem túlzás, ugyanis mi hegyen lakunk, és éppen pont a házunknál kezdődik a lejtő. Így most is előfordult, hogy szakadó hóesésben mi bizony azzal csúsztunk le a hegy aljáig, ahol Ákos leszállt, megtette a maradék kis utat a buszhoz, hogy aztán azzal menjen dolgozni, én meg szépen hazahúztam a szánkót. Most is ott áll a garázsban az autók mellett, és várja, hogy mikor jön el újra az ő ideje.

Garhof 2010.01.24. 18:41

Idei évi tervek

Január-április: tervezés

Március-június: bontási munkálatok

Június-július: alapinfrastruktúra bevezetése

Augusztus-szeptember: új rész alapozása, falak felhúzása, tetőjavítás/csere

 

 

 

Garhof 2010.01.24. 18:40

Elkezdtük...(?)

Talán most már kijelenthetjük, hogy elindult valami. Indult azzal, hogy novemberre elkészült Óbánya rendezési terve. Ezt már nagyon vártuk. Na, nem mintha szándékunkban állna bármilyen kirívó, nem oda illő dolgot csinálni, de mégis…

Ezzel egy időben Lilla barátosném, aki építész, szintén megkapta a dokumentumokat. Végülis Ő még ért is hozzá, mi csak nézzük a térképeket, és azt a néhány szakszó-mentes mondattöredéket értelmezzük. Lilla neve többször is fel fog merülni a későbbiekben, hiszen Ő lesz az, aki az elképzeléseinket papírra veti, akivel majd alkudoznom kell plusz négyzetméterekért, vagy éppen a mestergerendáért az istálló részben.

süti beállítások módosítása