2009. 06. 16. kedd

 

Előzetes érdeklődés után megtudtuk, hogy a kedd az a nap, mikor a polgármester úrat el lehet érni a településen hivatalos minőségében. Így egy gyors szekszárdi kertészeti árudai vásárlás után már mentünk is a kis falunkba, hogy még elcsíphessük.

Közel egy órás megbeszélés után sok mindent megtudtunk a településről, például hogy milyen belső szabályok vonatkoznak az itt élőkre. Ezekből azért akad néhány, hiszen mégiscsak egy nemzeti parkról beszélünk (zajrendelet, parkolási rend...)! Megtudtuk azt is, melyik problémával kihez kell fordulnunk, és mondhatom, igazán összetartó kis településnek néz ki innen kívülről.

A polgármesteri vizit után kis kertészkedést terveztem, illetve a budin terveztünk még némi alakítást. Igazán nem akartunk sokat tenni, csak egy kicsit érezni, hogy dolgozunk a MIÉNK-ért.

süti beállítások módosítása