Először is sajnálattal kell tudatnom Veled, kedves Olvasó, hogy nagy hibát követtünk el a múlt szerdai fűnyírás során... nevesen: nem vittünk magunkkal fényképezőgépet.

.+!%/=("+&#>@.... itt hagytam némi helyet a szidkozódásoknak, és akkor folytatom.

Szóval, nem vittünk, pedig nagyon megérte volna... nagyon szép ilyen volt, ilyen lett képeket tudtunk volna készíteni, de ha már egyszer így alakult, nincs mit tenni. Mondjuk az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem éppen büszkén mutogattam volna a képeket, de csak így tudtuk volna bemutatni a teljes valót. Így csak a vizuális képzelőerődre támaszkodhatok.

Szóval, 2009. május 20. délelőtt 9 órakor, körülbelül 30 fokban útnak indultunk. nagy szerencsénk volt, anyukám éppen szabin volt, így csatlakozott kis csapatunkhoz. Megérkezésünket követte egy kisebb sokk. Talán, ha annyit mondok, hogy kb. 700 nényzetméternyi hónaljig érő fű, gaz, csalán várt minket, akkor nagyjából elképzelhető a helyzet súlyossága. Szegény elültetett növényeimet úgy kellett egyesével megkeresni, nehogy véletlenül a fűkasza véget vessen szerény kis életüknek, úgyhogy roppant nyomozásba kezdtünk. Sikerült meglelni mindenkit, és a sajátságos mikroklímának köszönhetően, amit ez a dzsungel kialakított, mondhatni nagyon jó állapotban voltak!

Szóval kiszabadítottuk fogságukból szegény növényeinket, közben gondoskodva arról, hogy idős korunkban ne legyenek izületi bántalmaink, majd beindult a motoros fűkasza.

Közben mi anyukámmal a picinyke virágoskertemet gazoltuk, ahol a sárga nőszirom ejtett ámultban minket. (Nem egészen ilyen a miénk, hanem egyszínű sárga, de hasonlóan élénk színei vannak)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azt hiszem nem ecsetelem egész napi szenvedésünket, legyen elég annyi 6 órányi kaszálás után végre kert kinézete lett a területnek.

Viszont egy nagyon figyelemre méltó dolog történt velünk még a nap folyamán! Elmentünk ebédelni a helyi panzióba, és visszafelé felfedeztünk egy gyönyörű kertet. Ez önmagában még nem lenne akkora dolog, viszont a kapun a következő felirat állt: "Nőszirom rizómák eladóak". A kertet elnézve, megállapodtunk anyukámmal, hogy hazafelé menet mindenképpen bemegyünk. Csak ajánlani tudom, ha arra jársz nézz be mindenképpen, nemcsak nőszirmot, hanem sásliliomot is árulnak! Amit mi láttunk az utcáról, az a felső kert, a nőszirmok az alsó kertben kaptak helyet, 120 különböző féle! Elképesztő látványt nyújtanak! Lehetetlenség volt ellenállni, anyukám vett is 7 félét és grátisz kaptunk még árnyliliomot is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De a legkedvesebb dolog mégis az volt, hogy felajánlották, bármikor menjünk be nyugodtan máskor is megnézni a kertet!

 

... és akkor jöjjön a címhez tartozó történet!

Szombaton sikerült rábeszélnem Ákost, hogy menjünk, és legalább nézzünk szét, mi újság deszka vonalon a környékben. Ez olyannyira jól sikerült, hogy mindjárt meg is vettünk 60 méter faanyagot, 1/2 kg szöget, 200 db csavart és egy csomag bitumenes zsindelyt. Egy napi munka után lett egy professzionális kerti árnyékszékünk! A munkamenet a következő: előre meg kell tervezni, mit is szeretnénk, ezenfelül már csak a fent leírt alapanyagokra van szükség, valamint néhány dolgos kézre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

más csak az van hátra, hogy a helyére kerüljön... de ez egy következő történet lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://garhof.blog.hu/api/trackback/id/tr841147096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2hounds 2009.05.30. 09:24:19

Regi, tuti jó klotyót fabrikáltatok!! A teteje a legjobb, nagyon menő! (Bumbi)

Milu75 · http://jrtt.blog.hu 2009.06.03. 06:56:23

Fú Regi,
Tudod milyen drága egy ilyen budi készen? Nagyon ügyesek vagytok!
Puszi: Milu

Garhof 2009.06.03. 10:35:38

@2hounds: Szia Kata!

Ákosé az elismerés, én csak a terveket készítettem és segédkeztem, de erőteljesen elgondolkodtunk, hogy talán pályát tévesztettünk...
Egyrészt jó érzés ilyenekkel foglalkozni, másrészt nagyon kreatív munka, és még az eredménye is látszik!

Puszillak Benneteket sokszor!

Garhof 2009.06.03. 10:42:11

@Milu75: Szia Milu!

Igen, nézegettük a készen kaphatókat, és bődületes áron mennek! Ráadásul nem ilyen 2,5 cm-es vastagságú faanyagból készülnek, hanem sima lambériából, ami szerintem két szezonnál többet nem bírna ki, ráadásul kezeletlenek, így még pluszban kell rászánni pénzt a pácra is.
Összességében nem költöttünk faanyagostul, szögestül, csavarostul, ülőkéstül, pácostul, ecsetestül többet, mint 20.000 Ft. Ennyiért és azért az egy nap munkáért szerintem megérte.

Pusza
süti beállítások módosítása