2010. július 30. Lilla barátném bejelentkezett a statikussal feltérképezendő a házat. Az igazság az, hogy mi nagyon szeretjük a kicsikét, de mikor ilyen emberek jönnek hozzánk, akiknek ez a szakmájuk, és a velejéig belelátnak szegény kis párába, mindig rá kell jönnöm, hogy nekünk is minden bizonnyal csak a hozzá kapcsolódó emlékeink miatt olyan szép. Szóval, mindenféle műszerekkel felszerelve, reflektorokkal megvilágítva, hozzáértők fejcsóválgatásai közepette az emberbe kicsit beköltözik a para. De ezt oldandó barátokat is hívtunk az estére. Az apropó pedig az volt, hogy három (csak kettő vett részt a "bulin", Laci csomagban kapta meg a vacsit és a tortát) születésnaposunk is volt, így intéztem egy tortát, bevágtuk a tárcsát, és nagyon jól elszórakoztattuk magunkat, míg a többiek a házat mérték fel. Sajnos a vacsora meghozta az esőt, nem is akármilyent! Volt futás, és a leendő nappaliban tortaevés kézzel, mert még a tányérokat sem tudtuk elmosni, és bemenekíteni. Egyébként mostanában akárhányszor lejutunk, mindig esik. De nemcsak olyan kis szemerkélős esőről beszélünk, hanem olyan igaziról. Nekem olyan érzésen van tőle mindig, mintha Gyimesben lennénk. Ott nyáron menetrend szerint délután 3-4 körül megérkezik az eső, úgyhogy alapkövetelmény az esőkabát és a gumicsizma. Így van ez Óbányán is mostanában.