Igen… összeült a családi kupaktanács, és úgy döntöttünk, apa meg én (kutyagyerekek arcán nem látszott semmi, ami arra utalna, hogy ők ne így gondolnák), hogy ne siessünk! A terveket hétvégén véglegesítettük, szóval már tényleg csak Lillán múlna, illetve Pécsvárad Műszaki Osztályán, de valahogy mégis azt érzem, hogy várnunk kellene. Nem tudom, hogy ez női megérzés, vagy mifene, de érzem, hogy jobban tesszük, ha nem sietünk. Sikerült erről meggyőznöm Lillát is, Ákit is. Még mielőtt bárkinek olyasmi gondolata támadna, nem, nem vagyok betoji alak, sőt! Vérbeli kosként mindent akarok és az azonnal is már régen későn van! Ettől olyan furcsa ez az egész. Nem rossz érzés ez, csak szokatlan. Tőlem mindenképpen.

Lehet, hogy tényleg csak félsz dolgozik bennem, hogy ha nekiállunk, akkor előbb-utóbb végezni is fogunk, és nem akarom elveszíteni ezt az érzést… a várakozás, a tervezés örömét. Képzeletben számtalanszor bejárom a szobákat, látom a kertet, az udvart, ahogy boldogan, minden percet megélve élvezzük a művünket. Talán attól félek, hogy ha sietünk, elszáll mindaz a jó érzés, ami most bennünk van, és a végén csak a feszültség, idegeskedés marad, mert nem készül el időben ez, vagy az. Pedig pont azért döntöttünk a falu mellett, Óbánya mellett, mert mennyivel lassabb, nyugodtabb az élet. Ha lent vagyunk, sosem sietünk sehova, ha valamivel nem készülünk el, mindig úgy vagyunk vele, hogy megvár bennünket, ha kell, megyünk másnap, vagy jövő héten. Mikor megvettük a házat, akkor is azt mondtuk, hogy erre van legalább húsz évünk! Ehhez képest most sorozatban azon kapjuk magunkat, hogy tép az ideg, mert jaj, még nem sikerült beszélni kőművessel, jaj, még nincs kész a villany, és te jó ég, mikor lesz már víz, arról nem is beszélve, hogy a kerítésállító sem jelentkezik két hete!

Úgyhogy megálljt parancsoltam! Nyugodtan, szépen csináljuk a dolgainkat, kényelmesen, ahogy nekünk kényelmes, ahogy mi szeretnénk.

Végülis áramunk már majdnem van, más csak az E-ON-t várjuk, hogy rákössenek minket, a kerítés mentén minden növényt kiirtottunk (kivéve a diófákat, de talán nem is akkora tragédia, ha a nyáron még adnak árnyékot), bármikor jöhet a kerítésállító. A víz nem is létfontosság, hogy bent legyen most azonnal, hiszen szemben van a kút, és még sorolhatnám.

Így aztán az idei évre tervezett munkákat felülbíráljuk és a tervek a következők:

Mindhárom helyiséget olyan állapotba hozni belülről, hogy csak építeni kelljen, bontani már nem! Ennek megfelelően: minden vakolat leverésre kerül, aljzatot felszedjük mindenhol, a helyiségek közti átjárókat megcsináljuk. A régi részben kiépítésre kerül az áram és a víz.

Az új rész alapját megcsináljuk.

A kerítést most már tényleg kicseréljük (a szomszéd felé is, hiszen bent lesz az áram, úgyhogy a fém oszlopokról le lehet majd vágni a kiálló fémvackokat)!

Legkésőbb szeptemberig beadjuk a terveket.

Így jövő tavasszal egy hétvége alatt leverjük a külső vakolatot és március, április felé felhúzzuk az új rész falait. Utána lebontjuk a tetőt egy hétvége alatt, és újra rakjuk, aztán már csak a nyílászárók behelyezése marad és a kőművesmunkák kívülről, valamint az aljzatbetonozás. Jövő őszre kívülről úgy fogunk kinézni, mint egy ház!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.