Úgy tűnik, ez most már így marad… Örökös csúszásban vagyok a bloggal. Ha egészen őszinte akarok lenni, semmi fene nagy érdekfeszítő dolog nem is történik velünk, lassan, szépen haladgatunk a munkákkal. A szomszéd felé pl. nagyon szépen rendbe tette Ákos és apukája a kerítést, lényegében csak 2 oszlopot kell kiegyenesíteni, és jöhet az új kerítésdrót. Ennek nagyon örülök. Nem gondoltam, hogy ennyire gyorsan fog menni, de ennek az lehet az oka, hogy fogalmam sem volt róla, hogy mit jelent a flexelés. Illetve persze az ember lánya el tudja képzelni, hogy van az a korongos bigyó, ami szikrákat hány, miközben forog, és levágja – esetünkben – a kiálló vasrudakat. De hogy egy teljes 45 méteres szakaszt sikerül 2 óra alatt megcsinálni, hát azt azért nem gondoltam. Közben megrendeltük hátulra az akácoszlopokat, úgyhogy előbb-utóbb most már sort kerítünk a kerítésállító bulira, amire minden barátunk hivatalos lesz.