Ki ne olvasott volna könyvet, amelyben a helyszín Toszkána, vagy Provence. Tovább megyek. Ki ne olvasott volna könyvet, mely nemcsak ezeken a helyeken játszódik, de ráadásul az ott élőkről, letelepülni vágyó külföldiekről, a megpróbáltatásaikról szól. Vegyük csak az örök klasszikust, a Napsütötte Toszkánát. De az én igazi kedvencem Máté Ferenc. Hazánk fia, világutazó. A honlapját itt találjátok: Máté Ferenc Egy azonban minden ilyen könyvben közös, az otthonkeresés. De miért pont ott? Mit tud az a vidék, mit tudnak az ottani emberek? A könyveket olvasva elképzel az ember egy idilli világot, ahol az emberek boldogok, rendezgetik a kis házuk táját, kijárnak a szőlő- vagy olívaültetvényekre dolgozni, majd délután egy szieszta keretében kipihenik mindezt, este összejönnek, hangosan beszélgetnek, nevetgélnek a finomabbnál finomabb ételek mellett. Élik és élvezik az életet. Mindehhez háttérként ott vannak a hegyek, a gyönyörű táj, a napsütés. Nagyon szépen hangzik.

 

Múlt héten alkalmunk nyílt bejárni Toszkána egy kis szegletét. Az ábrándok, a képzelgések ott váltak valóra a szemünk előtt. Egy agriturismoban laktunk fent a hegyekben, háborítatlan környezetben, távol minden városi, falusi zajtól. És ahogy az ember hajnalban csattog mezítláb a papucsában a teraszokon, az olajfák között, hirtelen megelevenedik az összes eddig olvasott történet, leírás. Hallottuk a szemközti hegyen a kutyák ugatását, a lövéseket, láttuk a felszálló puskaport. Hirtelen részesei lettünk a vadászós jelenetnek Carol Drinkwater Boldogság és Provence című könyvében. Láttuk a szüretelőket az olajligetekben, jártunk sajtoló üzemben. Nap, mint nap találkoztunk az idős férfival, aki jött, és rendezgette a területet, ahol laktunk. Ha ahhoz volt kedve, fát vágott, ellenőrizte az olívaszemeket, melyik szedhető, melyik nem. Ha kellett, megjavította a fűtést, összegereblyézte a lehulló leveleket. A reggeli kutyasétáltatások alkalmával azon kaptuk magunkat, hogy szedjük össze a hegyről a kakukkfüvet, csipkebogyót, kökényt, gyűjtöttük az erdőből a szelídgesztenyét, amit aztán este a bor mellé fogyasztottunk. Minden reggel magasabbra másztunk kutyáink legnagyobb örömére, hogy még többet lássunk. De novemberben Toszkánában már beúsznak a felhők a hegyek közé, és mi, akik magasabban laktunk, csak ámultunk és bámultunk, ahogy elterültek alattunk a felhők, itt-ott előbukkant egy-egy falu, vár, templomtorony a sűrű tejből.

Mindent, amit a héten fogyasztottunk, ott vásároltunk. Azt ettük, amit a helyiek. Csak egyszerűen, ahogy ők. Reggelire kovásztalan kenyér, sajt, sonka, paradicsom, vagy csak kenyér és olívaolaj. Vacsorára főztünk, vagy étterembe mentünk. Pasta, hús salátával, pizza. Mikor mi, de többnyire ebben a sorrendben. Persze jártunk városokban (Firenze, Arezzo), láttunk sok fontos és kihagyhatatlan nevezetességet, de az igazi mediterrán életérzéshez csak be kell ülni az autóba és menni. Ahol tetszik, ott megállni, és élni, megélni minden pillanatot.

Az ember azonban elgondolkodik. Mitől más ez, mint otthon? Hiszen otthon is ott a szőlő, ott a kert a ház körül, sonkát, sajtot, kenyeret is lehet enni. Kijárunk vadászni, gombát szedni. Tulajdonképpen ugyanezt csináljuk, de akkor mitől érezzük mégis ennyivel másabbnak? A táj? Nem hinném. Az emberek? Talán ez a kulcs. Az, hogy nem hisszük el, hogy a mi életünk legalább annyira szép, mint az ottaniaké. Nem hagyunk időt magunknak arra, hogy megálljunk, kiélvezzük a pillanatot, nem tudjuk megélni a saját életünket. Óbánya kapcsán ez többször megfogalmazódott már, de igazán most tudatosult bennem. Ez az életünk! Ebből kell kihoznunk a legtöbbet, a legszebbet. Még akkor is, ha nekünk nem azzal kell megküzdenünk a mindennapokban, hogy melyik terasz szüretelését kell megkezdenünk hamarabb, hanem a saját ügyes bajos dolgainkkal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://garhof.blog.hu/api/trackback/id/tr672434728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása