Elég viccesen hangzik a cím így első nekifutásra, mivel nem is nagyon van mit téliesíteni. Ha jobban belegondolok, hosszútávon pedig nem is szeretnék majd ilyesfajta tevékenységeket végezni, mert szeretném, ha télen ugyanúgy lehetne majd használni a házat, mint nyáron.

Ami miatt mégis ez lett a cím, az az udvar… Jócskán beleszaladtunk már az őszbe, és bizony több a munka itthon is, mégis fontosnak tartottam, hogy még a kemény hidegek, vagy a hó előtt rendbe tudjuk tenni az udvart úgy, hogy tavasszal ne mindjárt egy nagy halom munkával kelljen indítani. Így esett, hogy egy szép verőfényes csütörtöki délutánon elindultunk le.

Szinte tavaszias időben álltunk neki összeszedni a lehullott dióleveleket. A megmaradt termésen ismét a kutyák osztoztak. Sajnos az előző látogatásainkból maradt még egy jó nagy kupac, így egyből arra hordtuk a leveleket. Ezt a délután folyamán be is gyújtottuk, de túlságosan későn. Elég macerásra sikeredett a dolog… Igaz, hogy lentjártunk előtt három-négy nappal már nem esett egy csepp eső sem, de azért a ködös, párás reggelek kellően éreztetik hatásukat. Ahol sikerült begyújtani a kupacot, szépen lassan odapakolásztunk mindig egy-egy újabb adag levelet, gallyat, hogy a tűznél száradjon, aztán pedig táplálja majd a tüzet. Órákon keresztül ment ez a babra munka, és nem jutottunk a végére, este, sötétben már nem akartunk ott ácsorogni, így szépen elfojtottuk a lángokat.

Nem tudom, mikor fogunk legközelebb lemenni. Egyre hidegebb van, a ház is hűl, nem lehet már ücsörögni, és nézni a hegyeket. Ha lemegyünk, menni kell, kirándulni, menet közben forralt borozni, forró csokizni úgy, mint tettük ezt tavaly december 30-án, mikor megszületett az elhatározás.