A házból erre a hétre megint csak a vasárnap-hétfő jut(ott)... mi pedig megint dolgoztunk. Pontosabban Ákos. Fűvet nyírt, megcsinálta a kaput hátul, így végre már nem a kerítésen keresztül kell bejárnunk. Én takarítottam és felolajoztam a padlástéglát a házban, meg apróbb munkákat végeztem a kertben.

Az első kép pediga múltkori pácolt ajtót ábrázolja egy igazi kis házőrző kutyával...

Vannak munkák, amikről tudjuk, hogy meg kell csinálni, mert megvan hozzá minden, de valahogy mégis tolódik, halasztódik... még azt sem mondhatjuk, hogy mert nincs rá idő, éppen csak mindig akad valami fontosabb. A terasz olajozását például már tavaly nyáron meg kellett volna csinálni, csakúgy, mint a bejárati ajtó pácolását. De végre most ezekre is sor került.

De az apropó, amiért igaziból lementünk múlt vasárnap, az egy meghívás volt. Óbánya nyert egy TÁMOP pályázatot, melynek keretében két tréninget valósítanak meg. Az egyik egy Kreatív írás képzés, míg a másik egy Önismereti és kommunikációs tréning. Engem ez utóbbi érdekel(t), így ennek az ismertetőjére mentünk el. Már most nagyon várom augusztus 13-át, mikor kezdetét veszi az első négynapos kurzus, melyet majd utánkövetési alkalmak és jövő nyáron egy újabb tábor követ...

Szóval, az van, hogy ismételten nagyon elmaradtam a beszámolókkal. Pedig hát nem hagyjuk magára a házat, hetente legalább egyszer lent vagyunk, sőt én a múlt heti kánikulát is egy az egyben lent töltöttem a 22 fokos falak között. Na, nem mintha az a hét nagyon eredményes lett volna munka szempontjából, de hát néha ilyen is van... ami viszont az utóbbi hetek munkálatait jelentősen befolyásolta, az az, hogy tesómék úgy döntöttek, az idei ördögszekeres "csapatépítő" tábort nálunk rendezik meg.

Azok, akiknek ez most kínai, csak röviden a tények: gyerekkorunk, majd ifjúságunk éveit nagyban meghatározta, hogy néptáncosnak adtak minket a szülők. Nyomot hagyott mindkettőnkben, nekem életre szóló barátságokat, de sok tüskét is, míg öcsémnél az előbbi mellett hivatást is. A Honvéd Táncszínházas munkája mellett pedig többek között egy saját táncegyüttest vezet Dunaföldváron. Na, ez a Dunaföldvári Ördögszekér Táncegyesület, ami idén immár a 10 éves fennállását ünnepli, már a főiskolát, egyetemet tapossák az első táborban résztvevő gyerekek, sőt az akkori felnőtt csoport tagjainak a gyerekei állnak fent a színpadon.

A mostani hétvégére, az első számítások alapján, olyan 40 embert vártunk a házba. Ez így olvasva sokkoló? képzelhetitek, milyen lehet éles egyenesben megélni... sok szervezés (ebéd, táncház, stb.), pakolás (bútorok átrendezése, de közben székek rendbe tétele is, mert valahová ülni is kell), udvar rendbe tétele (kezdve a sitt hordástól, a patakpart építésen át a végső fűnyírásig, kb. 2 hét alatt el is értük a kívánt állapotot).

Mindez képekben:

Szar az idő, más tölti ki az életünket, mostanában nem megyünk a házba, csak a kertet látjuk el... szombaton pl. villám gyorsan, mindössze 3 óra alatt... de ha nem megyünk le minden héten legalább füvet nyírni, akkor a következő alkalommal ugyanaz a munka nem 3 óra, hanem 13... volt fűnyírás bent és kint a patakparton, én pedig gazoltam, szüreteltem... mindez képekben...

A veteményes nem lesz olyan, mint tavaly volt... túl későn jött a jó idő, későn vetettem, most meg rengeteg az eső, úgyhogy jó sok a spanyol csiga is... míg tavaly békén hagyták a spenótot, idén zabálják, úgyhogy már előre féltem a mellette lévő szamócát... hagymám az lesz raklap szám (már ha nem rohad el), de a saláta, a répa ki sem jött... féltettem a retket, azok viszont óriásiak lettek... a palántákban nagyon bízom... a  paradicsomok már most egész szépek...

Elmaradtam a bejegyzéssel. Nem tudom megmondani, hogy miért... nem volt több dolgom, mint az utóbbi időben lenni szokott, talán csak annyi, hogy Anna öccsének bármelyik pillanatban történő érkezése miatt, kicsit többet időzik nálunk (bár a délutáni alvások alatt akár pótolhattam is volna az elmaradást), de azt hiszem az ok nagyon prózai, egyszerűen nem volt kedvem hozzá... talán az idő teszi...

Szóval, Pünkösd... 3 nap egyben... nálunk ez gyakorlatilag egyet jelent a lent léttel és majdnem mindig vendégséggel is. Jó szokásunkat megtartva most is barátokat vártunk. Vikiék nagy túrázók, tavaly mégsem jutottak el hozzánk, két éve pedig még csak az udvarban az istálló tövében tudtuk őket "vendégül látni". Szóval, most nagyon időben leegyeztettük, hogy jönnek, és slussz! Csak valahogy az maradt ki, hogy otthon ezen a szombaton lesz a szezonnyitó halászléfőző verseny a Korzón. Na, nem mintha ilyen rendezvényeken szokásom lenne versengeni, ráadásul a halászléfőzés az mindig is férfi munka volt nálunk, mi csajok csak a házi tészta elkészítéséért vagyunk felelősek, de a LaDIK KE titkáraként felmerülnek ilyen feladatok is. Na, mindezt annyira sikerült eltájolnia a teljes vezetőségnek, hogy csütörtökön még teljes nyugalomban készültem a szombati bableves főzésére. Ki gondolta akkor még, hogy én pont akkor Pakson fogok halászlét enni, a Dunán evezni, majd motorcsónakozni?! Így aztán pénteken lementünk a házba, pakolásztunk, én megcsináltam a halászléhez és a bableveshez is a tésztát, majd este iszkiri haza, míg Ákos lent várta ebéddel a vendégeket... Miután én a leérkezéssel elég rendesen beleszaladtam a délutánba, így a lenti kis csapat is kipihente már magát az ebéd után, úgyhogy elindulhattunk egy bemelegítő sétára a másnapi túra előtt.

Felmentünk a kilátóba, majd találomra le a hegyről a másik oldalon, ki az óbányai bevezető útra, majd vissza a faluba... voltak nagy ereszkedések, patakon átugrálások, de alíg egy óra alatt meg is fordultunk...